2008. április 21., hétfő

Bababörzén

Az őszi börze után nagy lelkesedéssel indultunk neki szombat reggel az újabb börzésésnek. Ősszel nagyon-nagyon sok mindent sikerült, nagyon-nagyon jó áron megvenni, egy-két igen értékes darabot is, mint pl. a nyuszis nadrág, amit azóta már kinőtt Máté, de még a tavaszi kollekciójában is vannak olyanok, amiket ott szereztünk anno be. Szóval,most a nyári, kora őszi időszakot lőttem be célul, és azt kell mondjam csalódnom kellett. Lehet, hogy az volt a baj, hogy egész más volt most gyerekkel ott lenni, és fél szemmel, mindig őt figyelni, hogy hogy van, hogy viseli, míg ősszel még csak pocakkal minden sokkal egyszerűbb volt, és csak a vásárlásra, keresgélésre kellett figyelni, nem kellett sietni, nem vonta el semmi a figyelmet arról amiért valójában odamentünk. Szóval fél siker volt csak a vásárlás, mert vettünk ugyan pár dolgot, de közel sem olan sokat, mint gondoltam, és szerettem volna. Lehert, hogy az is volt most már a baj, hogy most már sokkal felvilágosultabb vagyok az árakat illetően, hogy mit mennyiért lehet üzletben megkapni, plusz szinte mindenhová van kedvezményre jogosító kártyánk. Kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy az árak kicsit itt is elszaladtak, vagy legalábbis azon a szinten voltak, mint az angol boltban. Akkor meg akár ott is megvehetném ugyanezeket a homikat, és még jobban is járok, mert nincs parkolási díj, sem belépő. Szóval összességében úgy jártunk, mint a mesében, vettünk is valamit, meg nem is. De azt hiszem a következőt már kihagyjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése