2008. január 3., csütörtök

Nyűgöstegnap

Máté tegnap nagyon nyűgös volt, és nem tudom, hogy a hasa miatt, vagy más miatt. Szerintem nem a hasa volt a baj, akkor másképp szokott viselkedni. De folyamatosan sírt, és olyan vígasztalhatatlanul keservesen, hogy tényleg aggódni kezdtem, hogy esetleg valami komolyabb baja van. Csak ölben volt hajlandó egy kicsit megnyugodni. Aztán éjszaka végülis jól aludt, a szokásos fél 1-es és fél 5-ös evés volt. Most is alszik, ahogy szokott ilyenkor, de szerintem mindjárt ébred, mert már hallok hangokat odabentről. De mindegy, mert a vacsit már elkészítettem, (vicces), már csak sütőbe kell tenni, amikor akarjuk.
Tegnap házi készítésű gyros-tál volt a vacsi, Feri készítette, nagyon ügyesen, és finomra. Kár, hogy csak a szobában ölben tudtam enni, mert Mátét nem lehetett egyedül hagyni, mert amikor megérezte, hogy nincs ott vele valaki, rögtön sírt. De nem csak nyafogott, hanem keservesen sírt. Mintha attól félne, hogy otthagyjuk valahol. Jó lenne tudni, hogy mi zajlik egy ilyen kisbaba lelkében, igazából fogalmam sincs, hogy milyen sérelem érhette, amiért ennyire fél. (Ezt a kapaszkodóreflexéből tudom, hogy fél.)Remélem majdcsak kinövi, vagy rájön magától, hogy szeretjük, és nem hagyjuk el. Addig meg öleljük, meg puszizzuk, mert az nagyon szereti. Akkor egy kicsit meg is nyugszik.
Most már olyan okosan tud nézni, pedig még nincs 3 hetes. Kiválaszt valami néznivalót a szobában, és azzal elvan, ha jó passzban van. Nagyon szereti pl. a fotel mintáját, a szoba sarkát, és azt a csíkot nézni a falon, ahol a lámpa fénye elkülönül az árnyéktól. Nagyon érdekes. Lassan jöhetnek a komolyabb dolgok, és lehet játékokat bevezetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése