2020. augusztus 3., hétfő

Hazaértünk

Huhhh...
újra itthon. 
Talán sosem volt még olyan egészen eddig, hogy 12 egybefüggő napot úgy töltöttünk el  a Balatonnál, hogy 2 napot leszámítva minden nap 30 fok körüli meleg strandidő volt. És az a két nap is olyan felemás volt, mert bár az előrejelzések hűvöset és esőt jósoltak, igazából nem fáztunk, és az eső is csak éjjel és egy fél délelőtt esett csak. 
Talán kárpótlásul kaptuk most ezt a remek nyaralóidőt, amiért lemondtunk a külföldi nyaralásról az idén, ki tudja. 
Mert február környékén, amikor befoglaltuk ezt a hosszú időt, akkor még úgy terveztük, hogy majd ha kiderül pontosan, hogy mikor lesz Máté zenekaros tábora, és esetleg hátha befigyel egy iskolai tábor a kicsiknek, akkor majd ahhoz alakítjuk a napokat, és a felesleget visszamondjuk. De aztán a ha már Bibionéba nem mehettünk, vagy nem akartunk, akkor már jól jött ez a hosszú Balaton. 

A végére már pont belejöttünk a nyaralásba is :-) délelőtt téblábolás, délután strand, este séta a parton háromszögben mozogtunk több napon is. De emellett csináltunk sok bakancslistás programot, kirándultunk is, múzeumban is voltunk, de megfordultunk több strandon is,  volt amikor már majdnem tudtunk csak úgy lábatlógatni is vagy 10 percig is akár :-) de  majd jövök és mesélek majd képekkel is. 

( áhhh, és mi ez az új bloggerforma??? persze, tudtam... mert szóltak előre, csak nem sejtettem...) 

2 megjegyzés:

  1. Olyan sokszor nyaraltatok, kirándultatok már esőben, hogy igazán megérdemeltétek a strandidőt. Várom a beszámolókat 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó igen :-) Eléggé szürreális is volt kánikulában Balatonozni :-)

      Törlés