2020. augusztus 10., hétfő

Marci 8

Marci tegnap 8 éves lett!

Még mindig olyan kis cukimókus. Sokszor. 

Sokszor meg nem. Mint akiben átfordul valami kapcsoló, és tündérbogárból vandál állat lesz. 

Ebből kifolyólag, van, amikor imádja a tesóit, és megy a véd- és dacszövetség, és van, amikor úgy begurul, hogy kő kövön nem marad, és akkor örihari van. 

A sírba tud vinni azzal, hogy a fejébe vesz valamit, és azt addig hajtogatja a végtelenségig, míg végül már vagy rábólintunk akkor is, ha egész addig kitartóan ellenálltunk, vagy nagy veszekedés a vége. Nem tudom melyik a jobb.... egyik sem a következetes mintaszülőség jele. 

Olyan finom puha Marci-illata van, hogy millió más közül megismerem. 

A kis teste olyan puha, selyembőr. szeretik is a szúnyogok agyoncsípni. 

Tök sokat nőtt az elmúlt időben, úgyhogy most olyan kis csontésbőr-szerű. Pedig eszik rendesen. az egyik főnassoló. 

A gödröcskéivel még mindig mindenkit levesz a lábáról. Nemcsak itthon. Az iskolában is az ujja köré tekeri a tanítónéniket meg a csajokat. 

Jó ideje számolta már, mikor lesz a szülinapja. Naptárban vezette a napokat. Listát írt, hogy mit szeretne. Közben meg a szemünkre hányta, hogy direkt kiszúrtunk vele, hogy őt szültük utoljára!  vérkomolyan gondolja. 

Tiktokos tortát kért a szülinapjára. 

Meg feleséget a plüsskutyájának :-) 

Hát ilyen kettősség lapul még benne. Arcoskodik és nagyfiúskodik. Aztán meg bújik, mint egy kiscica, és a plüsskutyáit sétáltatja. 

Imádjuk. 

Kevesebbek lennénk nélküle. 

 




Marci állatparkja :-) 


5 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog, vidám szülinapot Marcinak, utólag is :) !!!

    VálaszTörlés
  2. Helyes fiú, boldog szülinapot kívánunk neki!

    VálaszTörlés
  3. Boldogot a "legkésőbb született" fiatoknak! :D

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot a legkisebb királyfinak!
    ( hogy merted megtenni, hogy utolsóként őt szülöd??? 😂)

    VálaszTörlés