2012. október 8., hétfő

Levélnyúl

Ilyenkor ősszel nem tudunk úgy kimenni az utcára, hogy ne egy fél szatyornyi kinccsel térjünk haza. A konyhában csak úgy gyűlnek a feldolgozásra váró gesztenyék, makkok, és falevelek. Még egy kis szabadidő kéne, amikor összebarkácsolunk belőlük valamit. A múlt héten azért valahogy szakítottunk időt egy kis ragaszgatásra, Máté óhaja volt, hogy falevelet ragasszunk, Milán pedig mikor ezt kifülelte rögtön hozta is Bartos Erika Zsákbamacskáját, és mutatta benne az őszi nyuszit. Érdekes, hogy tök régen olvastunk már ebből a könyvből, és mégis emlékezett rá, hogy ebben van egy ilyen levélnyuszi. Így hát annak ellenére hogy egy csomó jó ötletet láttam az interneten meg itt-ott  levelekből, ők ragaszkodtak ahhoz hogy ilyen nyulat csináljunk. Nekem meg aztán pont mindegy volt, hogy nyúl vagy macska készül:)

Ügyesen válogattak, rakosgattak, ragasztottak, igaz Milánnak kellett egy kis irányítás, nem nagyon találkozott még a ragsztóval, és volt is ebből egy kis félreértés, hogy a levél melyik felét kell bekenni és mennyire, de végül elkészült a két nyúl. Mondanom sem kell hogy a fülük hegyéig ragasztósak voltak, meg az asztal és a szék is.


A bal oldali a Mátéé, ő teljesen egyedül alkotott és rajzolt a sarkába egy hóembert is, (az ovis jelét).  A jobb oldali a Miláné az én segítségemmel. 
Máté aztán még ragasztott egy levélcsaládot is. Középtájon a szemes-szájasok vagyunk mi, apa-anya-gyerekek:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése