2012. október 25., csütörtök

A pihenés jegyében

Azaz a hosszú szünetben, miután sikeresen bepaszíroztuk (vagyis Feri) a három kiskorút a hátsó ülésre (eddig Simusz elöl ült az ÉN helyemen, én pedig hátul préselődtem), felkerekedtünk és meg sem álltunk Hajdúszoboszlóig, ahol nem 4 csak 3 napot töltöttünk, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat. Leginkább én, mert féligmeddig az én kárpótlási-ajándékom volt ez a pár nap, meg a fájós derekamé, amiért az egész októbert egyedül gályázom végig a fiúkkal, míg Feri külföldön tolja a szekeret.
Remek, napsütéses, meleg, szinte későtavaszi-koranyári időjárást kaptunk, csodaszép volt a táj ahogy haladtunk az úticélunk felé. Így aztán mikor megérkeztünk rögtön egy  jó nagyot sétáltunk is, természetesen játszótereztünk, és elnyaltuk a szezon valószínűleg utolsó fagyiját, és élveztük a jóidőt, és gyönyörködtünk színpompás őszben.






A három nap gyorsan eltelt sajnos, de azért nekem 2szer is belefért egy masszázs (mert Feri nekem adta az ő részét is:)), meg szauna, meg fürdőzés, és egy hatalmas össznépi alvás hétfőn délután.






Milán persze ott is hozta a formáját, kezdte azzal, hogy hanyattesett az étteremben a székkel,  a szék eltörött, de neki nem lett baja. Aztán belefejelt arccal a 30 centis gyerekmedencébe, (nem az ő hibája volt elsősorban), egy kis kék foltot leszámítva nem lett baja. Majd kihisztizte magának, hogy lemehessen Apával fizetni, és míg ő fizetett, addig Milán leliftezett a garázsba, majd föl az elsőre. Feri itt csípte nyakon. Természetesen fel volt háborodva, hogy be lett paterolva a szobába, és amikor kérdeztem tőle mit csinált, amiért Apa haragos, csak hanyagul odavetette két korty víz közben, hogy:
-Nem csináltam semmit.... csak lementem a garázsba!

Hát így történt. 
Nagyon jól éreztük magunkat, lett volna még mit csinálnunk, de sajnos haza kellett jönnünk. De azért sikerült kicsit pihennünk, feltöltődnünk, Nekem legalábbis, mert amíg én töltődtem, addig Feri vigyázott a fiúkra :-P
A fiúk is jól érezték magukat, Milán a jövő héten is nyaralni akar menni, de legalábbis strandra. Máténak pedig a szálloda tetszett a legjobban, állítása szerint, meg a fürdés. Feri szerint érezhetően stabilabb a vízben, mint korábban, ezek szerint ér valamit hogy jár úszni. Ha mást nem annyit, hogy nem nyávog ha vizes lesz a feje.
Marcika pedig gyakorlatilag végigaludta az egész hercehurcát:) Szerencsére. Így sok vizet igazán nem zavart.
Nem elképzelhetetlen, hogy máskor is megyünk majd még:)

6 megjegyzés:

  1. Hát irgum-burgum! Itt vagytok a szomszédban és nem találkoztunk?
    Azért örülök, hogy pihentetek, szép idő is volt hétvégén a kiránduláshoz, és mi sem voltunk végig itthon, de legközelebb ha ilyen közel vagytok jelezd előtte! :-)
    Szóval az utolsó mondatoddal szavadon foglak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen jogos az irgum-burgum, és ha hiszed ha nem, sokszor voltatok eszemben. De elég későn lett fix a dolog, és sajnos nagyon kevés ideig voltunk ott, gyakorlatilag csak 1 egész napunk volt ott.
      De legközelebb hosszabb időre megyünk, hogy csúszdaparkozhassunk is, és akkor mindenképpen jó előre fogok szólni, ígérem:)

      Törlés
  2. De jól tettétek! :)
    A sárvári mi négynaposunkban is minden napra becsúsztatunk egy-egy masszázst vagy csakratisztítást. :) jajjdejóvolt. aztán miután kinyaraltattuk a mi hármasunkat, simán és lelkiismeret-furdalás nélkül visszamentem volna még 3 darab kettesben eltöltött napra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na igen :-D A kettesben töltött napokra mi még várhatunk egy darabig:)
      Mondjuk ha Milán nélkül mentünk volna, már akkor sokkal nyugisabb lett volna, de így is jó volt. Nagyon kellett már! Idén Marci miatt még a nyaralás is kimaradt, szóval tényleg ránkfért egy kis out of office.

      Törlés
  3. Annyira kellett nevetnem a Milános történeteken (már bocsánat, főleg az elesős miatt), de úgy elképzeltem. Nagy huncutzsák lehet:) Jó, hogy tudtatok így családostul pihenőzni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milán :-D Ne tud meg Vica! mindig csinál valamit.

      Törlés