2012. október 2., kedd

Hétvégi veteránautó találkozó

A hétvégén egy közeli sportpályán veterán autótalálkozót rendeztek. Ez nem az az országos oldtimer show, az majd csak huszonvalahányadikán lesz, ez csak egy kisebb kerületi rendezvény volt, ahol az öregebb és kevésbé öreg  autók (lada, polski, wartburg, dacia, stb...) és motorok mellett régi  tűzoltóautó, rendőrautó, és különféle harckocsik is képviseltették magukat, és ezeket természetesen ki is lehetett próbálni a gyerekek nagy örömére.
Rögtön az elején fel is pattantak egy veteránnak mondjuk nem mondható crossmotorra, és nem is nagyon akartak róla leszállni. Volt kifejezetten gyerekeknek való motor is, a tulajdonos állítólag már 5 éves kortól foglalkozik gyerekekkel. Gondoltam is magamban, hogy na még csak az kéne hogy Máté motorozni kezdjen!!!! Azt hiszem akkor kapnék szívinfarktust.

Mikor végre sikerült leimádkozni őket a motorról, akkor a harckocsik felé mentünk, Mátét nem nagyon érdeklik a tankok, meg ilyesmik, de szívesen beül bármibe, amiben van valami kormányszerű, és lehet vezetést imitálni. Így aztán beültek valami terepjárószerűbe, meg egy tankba, és persze a rendőr- és tűzoltóautóba is. 

A rendőrautóban az volt a pláne, hogy a vezetőülésbe be volt kötve egy gyerekülés, és így a gyerekek vezethették az autót. Persze csak kormányoztak, a pedálokat az anyósülésen ülő bácsi kezelte, de így is nagy élmény volt nekik. Sőt még a hangosbemondóba is beszélhettek és szirénázhattak is. Bizony:)





Olyan jófejek voltak amikor így kézenfogva várták, hogy sorra kerüljenek:)

Célba is lőhettek, igazi puskával és gumilövedékkel.

És persze mint minden hasonló vásári happeningen itt is volt pónilovaglás. Milán egy kis feketén ment, Máté pedig egy nagyobb barnán, és én egy kicsit szkeptikus voltam Milánt illetően, hogy majd mikor fel kell ülni, akkor majd megfutamodik, (mostanában a mindentőlfélős korszakát éli), de nem, szépen felpattant és ügyesen megülte a lovát. 

Szuper délelőtt volt, a várakozásokkal ellentétben jól eltöltöttük az  időt, és a fiúk nagyon jól érezték magukat. Nekem pedig csak egyetlen egy hiányérzetem volt, hogy nem volt egy darab zastava sem a részvevők között. :-(  De még kis matchboxot sem árultak zastavásat. 
Nem baj, a szívünkben még mindig ott van Berci, aki épp ez év szeptemberében töltené be a 25-öt. 


1 megjegyzés:

  1. Hű, az a rendőrautós móka nagyon klassz lehetett. Mert amúgy is a rendőrautó mindig nagy csoda, még ha nem is lehet beleülni. De így, hogy még vezetni is lehetett.... :))
    Klassz kis program volt.

    VálaszTörlés