2016. július 15., péntek

Vendégségben

Hétfőn vendégségben voltunk Miloséknál. Milos Feri itteni munkatársa, és már tavaly is voltunk nálunk egy délután, és a fiúk nagyon jól érezték magukat. Milosék "farmja" igazi gyerekparadicsom, van medence, pingpongasztal, a fiúk gördeszkáztak, fociztak, trambulinoztak a Milos fiaival, Marcit pedig lenyűgözte a baromfiudvar és a kisnyulak. 



A legjobb bébiszitter :)
Jó darabig mezítláb fociztak a fiúk a betonon, hiába kértem őket, hogy vegyenek a lábukra valamit, nem és nem, nem kell. Persze meglett az eredménye, Milán szépen lezúzta a sarkáról a bőrt. Nyafogott is két napig, hogy fáj neki. 
A Nagyok meg mondták, hogy Máté meg Milán milyen ügyes, hogy húúú milyen jól fociznak, néha alig tudták őket kicselezni. A második meccset már vegyespárosban nyomták, egy Milosgyerek, és egy Migyerekünk volt párban. 


Hát nem édesek? 
A másik kellemetlenség még az volt, hogy szép sorjában mindenkit megcsípett egy-egy darázs. Milán kezdte. Ordított, hogy fáj. Kapott ecetes borogatást.  Aztán én könyököltem bele egybe, én is kaptam ecetet. Ez után már nem is került vissza az ecetes üveg a házba. És jól is jött, mert utána Mátét a tenyerénél csípte meg egy, Marcit meg az ujján, de az szerintem nem lett végül igazi csípés, csak valami érintés. Szerencsére egyikük sem allergiás, bár eddig csak Marciról tudtuk, hogy nem az, a nagyoknak ez volt életük első darázscsípése. 
Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Kora délután hazajöttünk aludni, de este még visszamentünk Ferivel. Akkor már látszódott, hogy gyűlnek a fekete felhők, ide akkorra mondtak nagy esőt éjszakára. 

Marci nehezen szakadt el a medencétől, utolsó utáni csobbanásra már Milost hívta magával, aki levette, hogy Marci nagy csibész, és mindenre kapható. 
Marci Milossal
Ez után még napokig mondogatták, hogy na akkor menjünk Miloshoz! De majd jövőre! 

3 megjegyzés:

  1. Én is ilyen farmról álmodom :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azt elhiszem. Nálunk sem fér a focipálya-medence-pingpongasztal- trambulin együtt. :( háziállatokról nem is beszélve.

      Törlés
  2. De nagyon szuper egy nap lehetett, nálunk is ezek mennek jó időben, a focipálya, medence, trambulin a legnyerőbb, bár baromfiudvarunk nincs :) ... Annyira jót mosolyogtam az utolsó képen, Marci nagyon cuki :)!

    VálaszTörlés