2016. július 15., péntek

Keddtől péntekig

A hét további részében minden a régi, megszokott menet szerint zajlott. Míg Feri dolgozott, addig mi voltunk boltban, minden nap meg kellett nézni Marcival az üres színpadot a főtéren, a kacsákat a folyóban. Voltunk a várban és játszótéren is, és jó sokat sétáltunk is.
Sajnos menetrendszerűen, amikor itt vagyunk mindig elromlik az idő, és mindig van pár nap, amikor esik az eső. Ez változó milyenségű. Voltunk már itt özönvízszerű esőzésben is, most nem volt ilyen, lett viszont hideg. Pont mire kitaláltam, hogy akár buszra is szállhatnék a fiúkkal, és egyik nap elbuszozhatnék velük a közeli jihlavai állatkertbe, addigra másnap egész nap esett, harmadnap meg jéghideg volt. Így ez a kirándulás kimaradt. :( Marci mondogatja is mindig, hogy de hát megyünk az állatkertbe, azt mondtad! Na de majd legközelebb.



A várban kerültünk egy kicsit a vizes fűben, mert meg akarták nézni az őzeknek kitett etetőt, amit egyszer felfedeztünk. Nem volt jó ötlet, mert térdig vizesek lettünk, és hullottak ránk a kullancsok. Kettőt is úgy söpörtem le a karomról, pedig valamennyire befújtuk magunkat sprayvel. Szerencsére megúsztuk végül kullancs nélkül. Igaz, iszkoltunk is vissza az ösvényre, mint a nyúl.




Másnap már pulóverben




Máté lajhárpóza :)
Közben, míg esett az eső, Marci pedig aludt megnéztünk két Harry Potter részt is. Nem egy nap, hanem három nap alatt. Óóóó, a fiúknak nagyon tetszett!!! És nekem is nagyon izgi volt újranézni, jó régen láttam már így egyben a részeket, a tévében mindig csak részeket csípek el belőle. 

Hát ennyi. De még nincs vége. Holnaptól új kalandok várnak ránk:)

1 megjegyzés:

  1. Azért ezek az úgymond,
    hétköznapos programok is szuper jónak tűnnek :)...

    VálaszTörlés