2016. július 21., csütörtök

Esti futás Mátéval

Tegnap estefelé mikor futni indultam Máté is hozzám csapódott. Igazából ő már a kertben is komolyan tolta, azon a 10x5 méteres körön, amin haladt lefutott vagy 50-et. Aztán mondta, hogy ő is eljönne velem. Örültem is meg nem is, mert rég futottam már egy jót, és már nagyon ki voltam éhezve a kilométerekre, de Máté kedvét sem akartam elvenni. Meg hát amilyen kerge újabban megint, simán ráfér, hogy kimozgassuk.
Úgy gondoltam, hogy majd azt csináljuk, hogy elfutunk a sportpályáig, az tőlünk 2.2 km, és ott Máté ha akar le tud ülni pihenni, én pedig tudok addig futni.
Aztán az lett a vége, hogy Máté nagyon jól bírta a futást, olyan jól, hogy szinte jobban, mint én. Tényleg! Olyan sebességet diktált, hogy tényleg nagyon oda kellett tennem magamat, hogy lépést tudjak vele tartani. Jóóó, mondjuk egy ilyen 10 napos cseh sörtúra után nem épp a csúcsformámat hozom :)
Így aztán tovább futottunk a benzinkutas kereszteződésig, ami 3 km otthonról, majd onnan vissza a sportpályáig. Ott egy kör után pihent egy kört, majd olyan tempóban tolt le még 3-at, hogy csak néztem! Legalább egy fél körrel előttem száguldott! Úgy futott, mint a nyúl :)



 Futás után.



Én 8.3 km-t futottam, Máté pedig olyan 7.5 km körül. Nagyon durva!

1 megjegyzés: