2016. július 21., csütörtök

Csehországi kalandok 2. rész- Karlstejn vára

Ott hagytam talán abba, hogy szombat reggel összecsomagoltuk a holminkat, gyártottunk pár szendvicset, és nekivágtunk, hogy felfedezzük Csehországnak egy olyan szegletét, ami még Meziricitől is elég távol volt, hát még Magyarországtól..., és Karlovy Vary felé vettük az irányt. Nem pont Karlovy Varyba mentünk, hanem csak a közelébe, egy kis faluba, Zadub-Zavisin-be, ahol egy fogadószerűségben szálltunk meg 3 éjszakára. Airbnb-n találtuk, és még itt sem volt annyira egyszerű 5 főre elfogadható árú és használható minőségű szállást találni. Másrészt faluban akartunk lakni, zöldben, a jó levegőn, nem egy turistáktól nyüzsgő városban. Ott vagyunk eleget az év többi részén. Meg hát szeretjük a cseh vidéket. 
Az alsó szinten itt egy vendéglő működött, fölül voltak a szobák. Nagyon-nagyon jó volt, hogy este nem kellett még vacsora után futkosnunk, hanem csak szép kényelmesen lesétáltunk, és jól bevacsoráztunk. :) Jajjj, és a szobához járt reggeli is, svédasztalos, frissen sütött rántottával, friss-ropogós magos zsömlével, kávéval, úgyhogy abszolút minden igényünk ki volt elégítve :)



Szóval ideáig kellett elautóznunk, ami Meziricitől kb. 4 órányira volt. De út közben 2 helyen is megálltunk, hogy ha már itt járjunk, álljunk meg és nézzünk körül alapon. 
Így kerültünk Karlstejnbe, és néztük meg Csehország egyik leghíresebb középkori várát. Igazából nem ez volt az elsődleges uticélunk, hanem egy Lom Velka Amerika nevű hely, de mivel egyszer elvétettünk egy kanyart, majd később talán egy másikat is, így már egyszerűbb volt bemenni Karlstejnbe, és ha már ott vagyunk felsétálni a várhoz. 
A várhegy alatti nagy parkolóban parkoltunk, és innen mentünk fel gyalog a kanyargós úton a várig. Marci jó félútig nyomott egy közepes erősségű hisztit, hogy ő lovaskocsizni akar, mert persze taktikusan a lovaskocsisok a parkoló kijárata mellett posztoltak, nem lehet őket elkerülni, és aranyárban, fejenként 150 koronáért ( szorozzuk meg 12vel, és 4-gyel, és akkor még Mrcit nem is számolom.) már fel is röpítenek a lovak. Na nem a várhoz, csak már nagyon közel hozzá. Itt már érezhető a hely lehúzás jellege. 
Az úton végig mindenféle árusok voltak, mindenféle szuvenírt kínáltak. Itt elfojtottunk még egy sor hisztit, hogy miért nem veszünk Chelsea-s sálat. Chelseaset, értitek, Csehországban, a karlstejni vár alatt.... én mondjuk szeretem nézegeti ezeket a csetreszeseket, egyedül. Gyerekekkel szerintem ez maga a pokol. 

Viszont amíg felsétáltunk, addig szinte minden oldaláról megcsodálhattuk a várat, mert annyit kanyarogtunk jobbra-balra. Nem is értették először a fiúk, hogy hogy került a torony a vár egyik oldaláról hirtelenjében a másikra. 




A várudvarra toppanva hirtelen nagyon megnőtt a tömeg. Fele társaság a vezetett túrájára várt, fele a büfében támasztotta a pultot, és voltak téblábolók, mint mi. 
Aztán kitaláltuk, hogy ha már itt vagyunk, akkor menjünk fel a toronyba. Az nem olyan megterhelő, a gyerekek is élvezni fogják. Itt is volt már szuper interaktív tábla, ami jelezte a következő túrák időpontját és telítettségét, és láttuk, hogy a mi toronytúránk bizony jó későn lesz csak legközelebb, viszont indul nem annyira messze egy közepes hosszúságú vártúra, ráadásul angolul, így bevállaltuk ezt. 
Később  kiderült, hogy elkerülte a figyelmünket az, hogy az idegennyelvű vezetések majdnem 2-szer annyiba kerültek, mint a csehek. Nem éreztük ezt egészen igazságosnak, de hát ez van. Ez az ország leglátogatottabb vára (persze Prága után), úgyhogy itt mindent meg lehet tenni. 
Amíg a túránkra vártunk, addig körbenéztünk az udvarban, és egy kisebb bástyát is körbejártunk. A vár amúgy valóban nagyon-nagyon szép, ápolt, rendezett, és ép, szemet vonzó. 

A várat 1348-55 között építtette IV. Károly német-római császár, ( I. Károly néven volt cseh király) és itt őriztette a császári és a cseh királyi koronát és a koronázási ékszereket. A tornyot a 15. és a 16. században is felújították, átépítették, reneszánsz stílusúvá alakították. 
A vár három szintes, az alsó szinten lakott a császár és a kísérete. Ezt a szintet láttuk mi. 
A második szinten van  a templom, és IV. Károly magánkápolnája. 
A legmagasabb pedig a torony, mely helyenként 7 méteres falvastagságú. Valóban bevehetetlen. Ennek a legtetején van az arannyal borított Szent Kereszt kápolna, mely egyedülálló 14. századi festménygyűjteményt rejt, és itt őrizték rács mögött a birodalmi koronázási ékszereket és ereklyéket. 





Máté újabban arra szokott rá, hogy vicsorít fényképezéskor, vagy fintorog, vagy pofákat vág. És amikor rászólunk, hogy most ne csinálja, akkor látványosan fapofát vág, mint pl. itt.

A túránkon nem voltak nagyon sokan, talán 20 körül lehettünk, és ebben már a gyerekek is benne vannak. Szerencsére volt a társaságban még egy gyerekes csapat, franciák, ők 3 lánnyal voltak, meg egy karonülővel, és végre nem mi voltunk azok, akik hangoskodnak, akiknek a gyerekei a végén már nehezen viselik a "viselkedést", mert ez a 3 kislány még a mieinknél is nagyobb parádét csapott, pedig... igaz, a fiúk talán zavarba jöttek, mert magukhoz képest egész korrekten tűrtek. Vagy csak a többi gyerek tükrében az én értékítéletem is eltorzult, és jobbnak láttam a saját gyerekeimet? Tény, hogy a mieink azért nem szoktak körbe-körbe rohangálni a termekben, beülni a kandallóba, emberek elé furakodni, vagy legalábbis nem hagyjuk, hogy ezeket tegyék, de ők meg csinálnak mást. Persze volt ott is némi erőtlen szülői kísérlet az ámokfutás megfékezésére, kevés sikerrel. Mondjuk engem nem zavartak, sőt inkább örültem, hogy végre nem mi vagyunk a középpontban, és tökre együtt éreztem az anyukával, mert hányszor átéltünk már mi is ilyesmit, amikor már csak 10 percet kéne kibírni, de az már nem megy. Tény, hogy nekem ilyenkor már égnek áll minden hajam szála, a francia anyuka pedig egész nyugodtnak tűnt, nem vette annyira a szívére a dolgot.

Ami viszont kicsit jobban zavart, hogy a méregdrága angol vezetésből nem sok jutott el a fülemig. Az idegenvezető stílusa valahogy nem jött át, és vagy nem hallottam, hogy mit mond, vagy ha hallottam akkor meg nem értettem. ( ez mondjuk az én saram, az igaz.) Szerencsére nem beszélt annyira sokat, elég pörgős volt a vezetés, haladtunk egyik szobáról a másikra, Feri pedig út közben 2 mondatban összefoglalta a gyerekeknek, ( meg nekem) hogy mit kell tudni.

Az előcsarnokban egy klassz makett látható a vár egészéről. Jó kis vár ez, no, meg kell hagyni.


A vár legnagyobb terme a Lovagterem, a festett szekrényekben a hűbérek tartották a ruházatukat, fegyverzetüket. A falakon körbe festett korabeli ajtók lógtak. Egy ilyen felakasztott ajtónak Milán véletlenül, figyelmetlenségből nekidőlt, és az ajtó hozzákoppant a falhoz. Az idegenvezető kisebb szívrohamot játszott el nem túl meggyőzően. Mondtuk is Ferivel magunkban, hogy a garázsajtó is így szokott kinézni, amikor a fiúk rajzolnak rá krétával, mit van úgy oda :)
Ez után már nem nyúltak hozzá semmihez, leszámítva, amikor Marci megcsapkodta az egyik vitrint.

A császár magánlakosztálya


Az alsó polcon lévő krokodilfejet a Szent György által megölt sárkány koponyájának tartják. Legalábbis IV. Károly ezt gondolta, vagy ezt akarta gondolni :)
A cseh királyi korona, vagy a Szent Vencel-korona. Illetve annak a másolata. Az eredetit az egyéb koronázási ékszerekkel együtt a prágai Szent Vitus Székegyházban lévő koronakamrában őrzik "hét lakat alatt", és csak 4 évente lehet megtekinteni.  A koronát 1346-ban IV. Károly készíttette, és 22 cseh királyt koronáztak meg vele. ( Szerintem a miénk sokkal szebb!)

Itt ért véget a várnézésünk. Az aranyozott, míves-díszes vártemplomba és kápolnába nem szólt a mi jegyünk. Azokat egy másik vezetés keretén belül lehet megtekinteni, de az a túra 100 perces. Számomra, és számunkra elviselhetetlenül hosszú, pláne úgy, hogy az én avatatlan szemem kevés különbséget tud felfedezni templom és templom között.
Kint még körbenéztünk  a várfalról, remek a kilátás a környező hegyekre és a városra.






Lefelé menet már jobban haladtunk, mint fölfelé. Vettünk egy hűtőmágnest, és egy pékségben találtunk abból a finom mákos sütiből is, amit ettünk már máskor is, és nagyon szeretjük.
Még azt is láttuk, (vagy az fölfelé volt?) , hogy egy parkolónak látszó helyen, ahol a lovaskocsi lerakta az utasait, és állt is ott néhány autó, épp dobálták fel a kerékbilincseket a közteresek. Szóval vigyázni kell. Ilyet látva máris nem tűnik olyan soknak az a parkolási díj.

Próbáltunk összehozni egy családi képet is, de vagy a vár volt nagyon nagy, vagy mi voltunk nagyon sokan, de valaki mindig kilógott. Itt épp a vártorony teteje. És Marci is csak azért van rajta, mert épp úgy gondolta, hogy felkel a földről.


Harangos ház
 Szép. Tényleg szép. Jó, hogy nem hagytuk ki.
Búcsúkép a várról. 

6 megjegyzés:

  1. Imádom a várakat!!!! :-)
    Hogy van a cseheknek ilyen sok belőle? Vagy csak tudatlan vagyok?

    VálaszTörlés
  2. Imádom a várakat!!!! :-)
    Hogy van a cseheknek ilyen sok belőle? Vagy csak tudatlan vagyok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg sok van, vagy ha nem vár, akkor kastély. Szinte minden kisebb városban van egy kisebb-nagyobb fajta várkastély.
      Ezen mi is mindig morfondírozunk, és mindig arra jutunk, hogy egyrészt a törökök ha el is jutottak ideáig, nem végeztek akkora pusztítást, mint nálunk. Másrészt azt tapasztaljuk mindig, hogy pl. a kommunizmus után amint lehetett, rögtön nekiálltak a helyreállításoknak, és ezek a felújítások azóta tartanak. Látszik, hogy rengeteg pénzt költenek a karbantartásra, rekonstrukcióra. A cseh belföldi turizmus egyébként kiemelkedően magas, gondolom ezek egymás következményei.

      Törlés
    2. Ebben lehet valami. Hány várnál hallottam már "a török időkben teljesen/részlegesen tönkre ment". Kastélyból biztosan nekünk is több van, felújításra váró is jónéhány. gondolom. :(

      Törlés
  3. Kicsit offolok. Azon gondolkozom, mikor írod, mennyire elevenek a fiúk és hogy égnek áll a hajad, hogy ha együtt szerveznénk programot, vajon melyikünk szégyellné magát jobban miattuk? :D annyi előnyünk lehet van, hogy nálunk a legkisebb akkora, mint Nálatok a legnagyobb, de hogy kamaszokkal sem könnyű...szóval jó lenne a közös program, egyszer valamikor.
    A vár pedig gyönyörű - hogy azért az íráshoz is hozzászóljak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát gondolom, hogy kamaszokkal sem egyszerű. Majd pár év múlva elmesélem, milyen 3 kamasszal nyaralni :)

      Az igazság az, hogy kevés olyan hely-kirándulás van a fejemben, ahol az maradt volna meg leginkább, hogy éppen melyikük és mennyire hisztizett, vagy hasonló. Ezek, még ha elő is fordulnak, elfelejtődnek, szerencsére.
      Igazából nagyon nehéz úgy programot szervezni, hogy mindenkinek jó legyen, hogy nekünk is jusson egy kis "kultúra", és a gyerekek is tudjanak őrjöngeni. Nyilván egy múzeumnézés, vagy egy kastély az nemigen köti őket le, de egy jó kis toronytúra már inkább. Ha mégis elszánjuk magunkat, hogy bemegyünk egy kastélyba/várba, ott a lehető legrövidebb vezetett túrát választjuk, bármi is legyen az, csak hogy érezzük a milliőt.
      Vannak balul elsült kirándulásaink, de akadnak olyanok is, amik a vártnál sokkal jobban sikerültek.

      A közös programban egyszer mindenképp benne lennénk. :) Szerintem eresszük ki a gyerekeket a pusztaságba, és akkor talán egy kávét meg tudunk inni nyugodtan :)

      Törlés