Legnyugatabbra, és egy szippantásnyi Németország

Lassan-lassan a végére érek a cseh beszámolóknak, ami már csak azért is jó, mert hamarosan új kalandok jönnek majd. Szerencsére, most hogy Máté táborban van, így itthon is kicsit lelassult az élet, nemigen történik semmi, Máté nélkül lusták vagyunk kimozdulni. Vagyis inkább bennem nincs az a kényszer, hogy csináljunk valamit, mert kevesebb a vita, az összetűzés. Volt ugyan pár gondolatom, hogy hová mehetnénk, de azok meg mind olyanok, hogy nem hagynám ki belőle Mátét. Tudom, ahelyett, hogy kihasználnám, hogy csak 2-vel kell menni valahová, várjuk, hogy hazatérjen a harmadik, nem vagyok normális. 

De ma délelőtt megnéztük együtt az Égigérő fű című filmet az M2-n. Hát azon nagyon jól szórakoztunk! 

Visszatérve Csehországra.

Loket után nyugat felé indultunk, és a német határhoz közeli Cheb-be mentünk. Németül Eger, talán ezért is került a látókörömbe. :)  Sokáig a német nevét használták hivatalosan. A fiúk már reggelinél, amikor megbeszéltük az útitervet, és kiderült, hogy nagyon közel leszünk a német határhoz, már akkor elkezdték mondani, hogy akkor menjünk át Németországba is. Nem vetettük el a felvetést, de akkor még nem is bólintottunk rá határozottan, csak egy erős majd meglátjuk-ot kaptak. 

Azt még nem is említettem, hogy már az otthontól Csehországig vezető úton rákaptak a fiúk arra, hogy az autóból nézték, hogy milyen nemzetiségű autók mennek el mellettünk. Aztán ez tovább folytatódott gyalogosan is, és végül egy egész jó játék lett ez közöttünk, hogy figyeltük az autókat, hogy ki honnan jött. Az autópályán persze nagyobb volt a kapás, de a városokban is találkoztunk azért "külföldiekkel". A legextrémebb talán a norvég sportautó volt pont Cheb felé menet. És ugyanitt láttam egy északír teherautót is, de mivel akkor épp mindenki aludt a hátsó sorban, nem volt kivel megosztanom a hírt. :) 

Szóval mikor felmerült a lehetőség, hogy átmehetünk Németországba is, akkor felragyott a szemük, hogy "húúúú, ott biztos nagyon sok D-s autó lesz!!!!" 

Cheb története több, mint ezer évre nyúlik vissza, amikor a Római Birodalom keleti felének egyik erőssége lett, majd a Német-római Birodalom része lett. 1322 óta a Csehország, vagy a Cseh Birodalom része. 

A főtér mellett álltunk meg, a 13. századi Szent Miklós templom alatt, egy nagy parkolóban, ahol tanakodtunk kicsit, hogy vajon kell-e fizetni, vagy sem, de mivel nem láttunk erre utaló jeleket, abban maradtunk, hogy biztos nem kell. 

A templom engem nagyon a prágai Thyn-templomra emlékeztetett. Tornyait többször is újra kellett építeni, először az 1700-as években tűzvész miatt ment tönkre, a II. vh.-ban pedig a németek szétlőtték, és helyreállításuk csak 2008-ban történt meg. 

A város főterén áll a város büszkesége, a Spalicek, ami 11 összeépített kereskedőház együttese még a 13. századból. még egy  ilyen házsor állt  itt korábban, de csak ez a kettő maradt meg, aljukban üzletekkel máig is. 

Egy hegedűkészítő üzlete

 A két házsor egymás mellett, középen kis szűk sikátor, a város büszkeségei.

A tér hatalmas, és tényleg nagyon szép házak veszik körbe,  de valahogy nem jött át a város történelmisége, hangulata. A téren, és a környező utcákban több volt a kisebbségi, mint amihez itt Csehországban hozzá vagyunk szokva. A téren talán nem, de a térből kivezető utcákon elég nagy volt a kosz, kutyapiszok, szemét, nem volt jó ott lődörögni, pedig elindultunk egy tábla által mutatott irányba, ami egy Ferences kolostor felé vezetett, elvileg, de nemigen találtuk, úgyhogy csak mentünk egy kis kört, és visszatértünk a főtérre. És mivel a fiúk nagyon rá voltak állva, hogy autózzunk át Németországba, hát nem kolbászoltunk ott sokat, hanem visszaültünk az autóba. 

Az autóból láttuk már csak a táblát, hogy a vár felé merre kellett volna menni, de már nem kanyarodtunk arra. A várat a 12. században építették, ( ezt is) és az Elbára néz. 

Hiába mondtuk a fiúknak, hogy ne számítsanak nagy érdekességre, amikor átmegyünk, majd a határon, mert nincs konkrét úticélunk, és nem is állunk meg sehol, autóból nézve pedig nem igazán érezhető a különbség, ők mégis nagyon be voltak sózva. Milán még azt is tervezgette, hogy lehet, hgoy még Neuerrel is találkozunk majd :) Na hiszen... 

Végül, hogy ne menjünk csak úgy céltalanul Hohenberg an der Eger-t írtuk be a gps-be, és már suhantunk is. 

Pillanatok alatt már ott is volt az út szélén a tábla Bundesrepublic Deutschland. A fiúk nem látták. 

Az Eger folyó

Az nagyon vicces volt, amikor mentünk a német oldalon az aszfaltozott úton, ( ami egyébként tüköregyenes és sima volt végeste végig még az országban ezen a keleti szegletén is) és végig az út szélén ki volt táblázva, hogy a susnyásnál van a határ. A Gps-en is követtük, hogy pont párhuzamosan haladunk a az országhatárral. Gondoltuk is, hogy ha valakire itt jön rá a pisilhetnék, akkor az már egy másik országban tudja csak elvégezni a dolgát. :)

Autóból rápislantottunk a hohenbergi várra. 

Ilyenek a határmenti német utak. Nem volt kátyúveszély. 

Egy kis ívet mentünk a német oldalon. Kíváncsiságból benzinkutat kerestünk, mert lassan már tankolni is kellett, és gondoltuk, ha itt jobb árban van a benzin, mint Csehországban, akkor tankolunk egyet. De iszonyat drága volt, kábé 100 ft-tal több, mint Mo.-on, és vagy 50-el több, mint a drágább cseh kutakon, így nem tankoltunk, hanem visszatértünk cseh földre, és Marianske Lazne felé haladtunk tovább, ami már csak pár km-.re volt a szállásunktól, és egyben ez volt az utolsó megállónk is. 

Az Ohre (Eger) folyó egy felduzzasztott szakasza.