2013. március 22., péntek

Húsvéti készülődés az oviban

Idén, a karácsonyi kézműveskedés helyett húsvéti készülődést szerveztek az oviban, arra számítván, hogy ekkor már talán lesz annyira jó idő, hogy ki lehet az egész bulit tenni az udvarra, ahol mindenki kényelmesen elfér, és ahol sokkal több programot lehet szervezni, mint bent, az óvoda folyosóján. Hát elképzelésnek nem volt ez rossz, sőt... csak hát az időjárás most sem volt a kedvünkre való, esett, fújt, és még hideg is volt, így húsvét ide, tavasz oda, megint csak beszorultunk a szűkös csoportszobába.
Ennek ellenére jól éreztük magunkat, bár amikor reggel realizálódott, hogy itt aztán nem lesz szabadtéri hepöning, akkor nem nagyon tudtam, hogyan fogom tudni a délutánt véghezvinni 3 gyerekkel, úgy hogy az egyik az gyakorlatilag még nem letehető. Aztán gondoltam, hogy Marcit majd kendőbe kötöm, de aztán mégsem tettem, féltem, hogy mind a kettőnknek melege lesz az egyébként is dögmeleg csoportban. 
Végül aztán teljesen felesleges volt minden para, mert sima ügy volt az egész délután, Marcit végül hordozóba ültettem, és jó is volt neki ott, nézelődött, rágcsált, szemmel tartott, amikor pedig kikívánkozott, akkor mindig volt egy önként jelentkező, aki éppen ölbe szerette volna venni, így bébiszitterem is mindig akadt. 

A fiúk pedig eközben alkottak, színeztek, vágtak ragasztottak nagyon lelkesen és ügyesen.

A bal oldali nyuszi Milán nyuszija, a jobb oldali Mátéé.

Pont mire a nyulak elkészültek, és a dadusok által sütött sütivel meguzsonnáztunk, akkor táncház kezdődött a tornateremben. Máté határozottan kijelentette, hogy ő bizony nem fog táncolni, de rávettem, hogy legalább csak menjünk le, és nézzük meg a többieket. Ott aztán kicsit még kérette magát, látszott rajta, hogy tetszik neki a mulatság, Milán pedig nagyon ment volna, de ő meg Máté nélkül nem mert/akart menni. Végül csak beálltak, Máté 3 ovis barátja is csatlakozott (vagy Mátéék csatlakoztak hozzájuk? ki tudja már) és úgy ropták, hogy csak na! Nagyon aranyosak voltak, ahogy pörögtek-forogtak csípőre tett kézzel, majd bokáztak, szóval nagyon élvezték. Olyan kis aranyosak voltak!!!! Milán meg olyan fura volt nekem ebben az ovis közösségben :)  




Jól éreztük magunkat:) Jól el is fáradtunk. 

Ezeket pedig Máté csinálta az oviban: a pöttyös nyuszi a kedvencem:)


És most már tényleg jöhetne a tavasz, hogy ne kelljen télikabátban húsvétoznunk!!!!!

2 megjegyzés:

  1. Jó kis délután lehetett. A pöttyös nyuszi csúcsszuper. :) (töltsd fel a túró rudisoknak a a fotót, hátha díjazzák egy pár túró rudival :D)

    VálaszTörlés
  2. :) Ez eszembe sem jutott:) Bár annyira nem egyedi, mert mind a 25-en csináltak ilyet, és eleve az ötletet is az internetről vette az óvónéni.

    VálaszTörlés