2013. március 6., szerda

Gyógyítók

Ovi után, mikor hazaértünk, hirtelen szédülés jött rám. Mondtam a fiúknak, hogy 5 percre had feküdjek már le, amíg jobban leszek. Le is dőltem. Fél perc múlva Milán is mellémkuporodott, és elhaló hangon sopánkodott, hogy
- Anya, ne halj meg! (nagyon durva volt, nem is tudom, honnan vette)
Megnyugtattam, hogy nem fogok, csak kicsit elszédültem, de mindjárt jól leszek.
A következő percben már mind a ketten, Máté és Milán is ott toporogtak az ágy mellett az orvosi táskájukkal a kezükben, hogy majd ők meggyógyítanak.
Neki is láttak. Tandemben nyomták, egyik lázat mért, a másik injekciót adott, majd szirupot kaptam, torkot néztek, és megint elölről. A többedik injekció és egy vödörnyi szirup után Máté felvágta a hasamat, majd Milán ragasztóval összeragasztotta :)
Aztán Máté megint lázat mért, injekciót-szirupot adott stb... Milán pedig azt mondta
- Most levágom a lábadat!
- Neeeeee!!!! Ne vágd le a lábamat!- kiáltottam én. De már késő volt, Milán már neki is esett a játékollóval a bokámnak. Végül megkönyörült rajtam, és a lábamat is visszaragasztotta.
- Akkor csak a lábujjadat vágom le!- mondta nagy kegyesen. ( igazából a lábujjaimon lévő körmökre gondolt)
Mikor végzett, jobbnak láttam mielőbb meggyógyulni. Eddigre a szédülésem is úgy-ahogy elmúlt.

7 megjegyzés:

  1. :))) Marcel is imád doktorosat játszani és érdekes módon ö is mindig valamimet le akarja vágni a végén, ráadásul a csonkot meg nekem magamnak kell bekötözni is :))) de akkor megnyugodtam, hogy nem csak az én fiam ilyen hóhér :)))) azért remélem, már jobban vagy!!! sok puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi komoly, csak néha leesik a vérnyomásom.

      Törlés
  2. Hű, remélem, nem tért vissza a szédülés.
    Azért vicces lehetett, ahogy megjelentek melletted az orvosi táskával. :))) Nálunk nincs ilyen csonkolós móka, bár a legveszélyesebb eszköz a mi orvosi táskánkban az a reflex kalapács. Vagymi...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom... az enyémek mindig műtenek. lehet, hogy valamelyikből még sebész lesz a végén.

      Törlés
  3. Lehet! :) Inkább az, mint hentes vagy boncmester. ) Közben eszembe jutott, hogy fecskendőnk is van, benne állítólag narancs ízű az orvosság. Zalán imádja benyomni a vénámba. :)

    VálaszTörlés
  4. Ja, tényleg, nomen est omen! :))))))))))))

    VálaszTörlés