2009. augusztus 25., kedd

Köszöni szépen, de nem!

Tegnap délután voltam hivatalos a szokásos havi orvoslátogatásra. Az elmúlt hetek alatt semmivé  degradálódott izgalom az indulás előtti fél órában újra a tetőfokára hágott, hirtelen megint érdekes lett hogy fiú vagy lány lakozik a pocakomban. De hát itt volt egy újabb lehetőség, egy újabb reménysugár. A doktorbácsihoz  a 3 emelet után enyhén lihgve érkeztem, de még így sem sikerült 120-as vérnyomást elérnem. Majd amikor a szívhanghallgatásra került a sor, óvatosan jeleztem, hogy nem lehetne-e esetleg rápislantani, hogy hátha most kitárulkozóbb kedvében van Kisebbik gyermekünk. Doktorbácsi készséggel benne volt, és majdhogynem egy alaposabb vizsgálatot kaptam mint a 18.hetes genetikai. Tetőtől a talpáig megvizsgáltuk Őkelmét, megnéztük a szívét, a máját, a veséjét, majd láttuk ahogy éppen ürít, szóval ezen a téren is minden rendben van. 
De célt nem értünk, Kisebbikünk továbbra is titokzatoskodik. Szeritnem direkt csinálja, hisz az már mégsem lehet véletlen, hogy az  összes kezét-lábát arra az egy helyre csoportosítsa, és éppen akkor amikor oda közelítünk. Arcán komisz vigyor ült, majd búcsúzáskor megdöngette a falakat, és lehet, hogy még fityiszt is mutatott:)
De nem szúr ki velünk, mert így is szeretjük.
A képen az arca látható, szemgödrökkel, orrocskával, állkapoccsal, szájüreggel, és egy picike a vállából. 
 

 
És ha már úgyis bekukkantottunk lemértük pár paraméterét is: 

BPD(koponya haránt átmérője): 49.6mm
OFD(koponya hosszanti átmérője): 63mm
HC(buksikerület):178.1mm
(A többi mérete lemaradt a képről amit kaptam.)
Becsült súlya: 350gramm
 
Szóval szépen növöget, nincs vele semmi gond. 
 
És hogy miért lenne már jó tudni, hogy fiú-e vagy lány? Két oka van. Egyrészt fiúnevünk egyelőre nincs, és hamégis fiú, azért jó lenne még idejében rágyúrni a témára, nehogy aztán a szülőszobában esetleg valami olyan nevet ejtsek ki a számon, amit még legrosszabbmerészebb álmaimban sem adnék a gyerekemnek. A másik ok, hogyha lány, abban az esetben végre-végre nyugodt szívvel szerelmesedhetnék bele, és vásárolhatnék meg szebbnél szebb rózsaszín habos-babos, fideres-fodros kislányruhácskákat a jövő héten soron következő ímáron jódarabig uccsó milánói utazásunk alkalmával. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése