Vasárnap

Hogy mi történt Matyival tegnap, nem tudom, de rá nem jellemző módon olyan tündérien viselkedett, hogy szinte már kételkedni kezdtem abban, hogy valóban az én Mátém-e ő vagy elcserélődött. Délelőtt itt voltak a nagyszülők,és kicsit aggódtam, hogy megint sírással fogja őket fogadni, de nem, most fülig ért a szája, és nagyon barátságos volt. Hétvégén ha úgy alakul meg szoktuk nézni a hupikék törpikéket a tv-ben. Megállapítottuk, hgoy Matyi olyan mint törppicur, legalábbis úgy "beszél". Nagyon aranyos. Délután mi mentünk vendégségbe. Korábban írtam, hogy féltem Peti vanálságától, nem ok nélkül. A dackorszak kellős közepén nem igazán tudja elfogadni, ha nem körülötte forog a világ, minden figyelemnek rá kell irányulnia, és a figyelmet bármi módon képes kiharcolni magának, leginkább a randalírozással. A nagy figyelemfelkeltés közben sikerült a fényképezőgépünkben is kért tennie, valamihez odacsaphatta, mert a "szeme", ahogy én hívom, az a rész, ami be-és kikapcsoláskor kinyílik, és becsukódik nem működik. gondolom valami rugó kipattanhatott. Legalábbis remélem csak ennyi a baj, de majd elvisszük szervízbe. Nem örülnék, ha le kéne cserélni, még nászajándékba kaptuk. Akkor egy erős középkategóriás gép volt, most már azért annyi pénzért, amennyibe ez került lehet jobbat venni, de nekünk ez is teljesen jó volt, mivel csak hobbifotósok vagyunk. Szóval igen nagy az eszmei értéke. Annyit legalább elértünk, hogy most nyitva van a szeme, mert először zárva volt, és nem nyílt ki, így tudunk vele fényképezni. Szóval Peti kitett magáért, és szemmel láthatóan nem nagyon tudta tolerálni egy kisbaba jelenlétét, kicsit féltettem is Matyit, hogy majd megijed, de Matyi annyira jó volt. Gondolom az új hely is lenyűgözte, sokat bámészkodott, és egyáltalán nem volt nyűgös, igaz, elmentünk sétálni és séta közben aludt egy jót, de még hazafelé a kocsiban is vidáman fecsegett, pedig ekkorra már mindig eltörik a mécses. Összességében jó napot zártunk, a szívem tele volt gyönyörűséggel amikor ágyba kerültünk.

Más: A csoda még tart, szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mikor Matyi olyan fél 12-kor a szokásos zokogásában tört ki Feri magától ölbe vette, a mellkasára fektette és úgy pihiztek. De még 10 perc nyugizás után sem akart Manó a saját ágyába feküdni, így Feri kiköltözött vele a nappaliba, egyrészt azért mert a kanapé karfáján jobban meg tudja támasztani a fejét, és így ő is tud egy kcsit aludni, míg Matyi a mellkasán piheg, másrészt, hogy lekapcsolhassuk a kislámpát a hálóban, hgoy én is tudjak aludni. Csak 3 kor kaptam vissza Manót, amikor már enni kért, de ilyenkor rögtön visszaalszik. Így sikerült kipihenni magunkat. Na de hogy meddig tart a csoda? Remélem nem csak 3 napig.