tegnapi egész napos eső ellenére szinte egész nap
nevettem. Bár az esővel egy kis nyűgösködést is kaptam, de a köztes
időben Máté igazán kitett magáért. Ott tartunk a fejlődésében, hogy
minden amit megkaparint a szájába akar venni, vagy a szájába is veszi.
Így van ez a szobanövények levelével, az anyák napjára szedett
gyöngyvirággal, a ruhájával, és mindennel de mindennel, neki mindent meg
kell kóstolnia. Amikor hason fekszik, akkor a szájába veszi az alatta
lévő pelenkát, és mint egy kiskutyus, felemeli a fejét és rázza
jobbra-balra. Pihenésképpen pedig rámsandít, hogy ott vagyok-e még, nem
hagytam-e magára, teli szájjal rámvigyorog, és folytatja tovább. Tegnap
megkaparintotta a vasalódeszkáról lelógó nadrág szárát. Persze a szájába
vette. Aztán a konyhában elkapott egy földre hulló alufóliadarabot.
Micsoda reflexek! Hát az maga volt a csoda. Először csak nézte ahogy
megcsillan rajta a fény. Aztán észrevette, hogy ha mozgatja a kezét,
akkor ez a valami csörög is. Na innentől kezdve olyan volt, mint a
vasútállomáson búcsút intő, zsebkendőt lobogtató szerelmes. Csak ő nem
sírt, hanem nagyot kacagott közben.
Délután amikor a kiságyában aludt, egyszer csak arra lettem figyelmes,
hogy csörög a tehene. Óvatosan belestem a szobába, de a takarótól nem
láttam az én kis vadócomat, csak azt, hogy a tehenet fogja a lábánál és
lóbálja. Aztán 10-15 perc múlva sírás volt, mert betornázta magát a
sarokba ahonnan nem tudott kijönni. Mostanában néhányszor megfordult már
a hátáról a hasára, de leginkább aza jellemző, hogy a csípőjét
mozgatja jobbra-balra és így mindenféle helyváltoztatása képes, a
körbeforgástól kezdve az előre haladásig.
Hát így telnek a napjaink, teli nevetéssel, huncutsággal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése