2008. május 5., hétfő

Anyák napján

A mi kis (most már) 3 fős családunkban az a szokás, hogy ha van valami ünnep, akkor vagy együtt veszünk ajándékot, ami valami hasznos dolog kell, hogy legyen, plusz az ünnepelt dönti el, hogy mivel teljen a jeles nap. Anyák napját idén ünnepeltük először, ebben a formában. Egy újabb alakalom amikor nem csak köszönteni, de köszöntve lenni is jó érzés. valamiért egész hétvégén az én szívem a városligetbe húzott, de nem tudom miért. Vasárnap alakult úgy, hogy ki tudtunk menni, ez volt az én anyák napi kívánságom, és hogy együnk olyan lepényt, amilyet egyszer ettünk, amikor az orchideakiállításon voltunk még régen. Szóval útra keltünk. A ligetben még mindig a majális hangulat uralkodott, fűszerezve egy kis tűzoltó parádéval, mert hogy Flórián napja is volt egyben. Sétálgattunk, bámészkodtunk, elképzeltük milyen lesz jövőre itt lenni, amikor már Máté is részt vehet a mulatságban, és akkor beülhetünk vele a mesekörhintába, tűzoltóautóba, lovagolhatunk, és még egy csomó érdekes dolgot csinálhatunk majd, és mi is egy kicsit megint gyerekek lehetünk. Ettünk lepényt, , láttunk kiscsikót, ( és Bk nézőknek, Berényi Mikit is láttuk, de ezt csak suttogva jegyzem meg). Máté egy ideig a babakocsiból nézelődött, de gondolom onnan nem volt elég jó a kilátás, mert aztán ölbe kéretszkedett, és onnantól felváltva vittük, ő meg bámészkodott, szívta magába az információt.
A hosszú szünetek azért jók, mert ilyenkor együtt lehetünk mi hárman. Játszhatunk, nevethetünk együtt, amikor Máté alszik, gyönyörködhetünk benne közösen. És azért rosszak, mert 4 nap alatt igencsak megszokom/juk az együttlétet, és rossz ilyenkor az elválás. Ilyenkor újra bele kell kicsit szokni a szürke hétköznapokba. Most hogy Matyi olyan dögönyözős korba lépett, nagyon megtalálták Apával a közös hangot. Egyfajta cimboraság van köztük. Míg én inkább puszilgatós vagyok, Apával jöhet a vandálkodás, sikogatás. Irtó viccesek. Mi lesz itt még később....
Tűzoltóautóval:
A kacsák egyelőre nem érdekelték:
Vandálkodik:
Szuperhősködik:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése