2016. június 2., csütörtök

Futóverseny

Nem kis lemaradásban vagyok... De ez már nem is fog szerintem változni. A tanév végéig biztos nem.
Csak azért, hogy el ne felejtsük, azért beszámolok arról, hogy szombaton megint részt vettünk a kerületi futóversenyen. Tavaly délelőtti rendezvény volt, most délutáni. Ez egy részről jó volt, plédául azért, mert gyorsan lezajlott a verseny és az eredményhirdetés, és következhetett a koncert, amire így sokan ott is maradtak. Vagyis csak gondolom, hogy sokan, mert én meg Máté nem maradtunk, mert tábormegbeszélésre siettünk.
A hátránya viszont az volt, hogy most a felnőtt futamokat rakták előre, így idén most kihagytam a futást.
A fiúk viszont mind egy szálig indultak a saját futamukban!



Máté futott először. 2016 méter  volt a táv, és együtt futottak az alsó és felső tagozatosok. (díjazva külön voltak) Máté nagyon ügyesen végigfutotta a távot. Nem kért kíséretet, azt mondta egyedül megy. A suliból ott volt ugyan Józsi bácsi, Milcsi leendő napközise,  és mondta hogy ő azért majd szemmel tartja a társaságot. Csinált is Mátéról út közben egy fotót.


Itt fut, piros cipőben :)
Végül kb. 47-50-diknek futott be, de ebbe mindenki benne van, és a java része nagy felsős volt. Ha a kicsiket nézem, akkor szerintem 10. körül lehetett. Sajnos nem kapunk eredménylistát a végén, csak az első 3 helyezettet írják fel. :(  Idejét tekintve pedig nagyon jó időt futott, 12 perc körül, magam sem futottam volna sokkal jobban abban a hőségben, ami aznap délután volt. Jól el is fáradt szegénykém. Mondta, hogy a végén már eléggé szúrt az oldala. De egy hős volt!

Aztán Marci következetta minifutamban :) Ő Ferivel futott együtt, egyedül nem akarta bevállalni azt a 300 métert. Olyan aranyos volt, ahogy a tömeg közepén szépen csinálta a bemelegítést! Törzskörzés, hajolgatás, ugrálás. Aztán jött a nagy futam!



Már célba érve :)
Milán futott a legvégén. Ő nagyon készült a versenyre, tavaly elcsípett egy harmadik helyet, ami nagyon felspanolta. Sajnos hiába helyezkedett jól a rajtvonalhoz, a rajnál valamit elbénáztak a szervezők, és később durrant a pisztoly, mint ahogy mondták, hogy rajt, vagy már nem is tudom, de pár gyerek már az első jelzésre elindult, míg Milán csak a puskalövésre, így azoknak volt vagy 3 méter előnyük. Ami azért egy egy körös futóversenyen nagy távolság, nem is sikerült már behozni őket érdemben. Így Milán ötödik lett, ami szerintem nagyon szép eredmény, ha azt nézzük, hogy milyen sokan indultak, meg hát a részvétel a fontos, ugyebár, de Milán eléggé elkeseredett miatta. Aztán még a szappanbuborék fújóból is kiborította a lét, mert hiába mondtam neki, hogy most ne nyissuk ki, mert nem tudom azt a fóliát rendesen leszakítani róla, ő csak letépdeste valahogy, és ki is borult a fejére. 

A kicsik a futás után, még maradtak az Alma koncerten, mi Mátéval eljöttünk a dolgunkra. Azt mondják jó volt a koncert, tetszett nekik. 
Jó mulatság volt! Még akkor is ha idén nem szereztünk érmet. Na majd jövőre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése