2016. június 3., péntek

Gyereknapos színház

Milán már mondja egy ideje, hogy menjünk már el megint a Rumini színházba, mert voltunk már ugyan egyszer, mikor Máté nagycsoportos volt, de ő már nem emlékszik rá annyira. És mivel most vele éljük a Rumini-láz sokadik körét, és olvassuk újra a sorozat köteteit, teljesen érthető volt az igénye, hogy nézzük meg vele is. De sajnos, amikor lett volna rá jegy, akkor sosem értünk rá, amikor meg ráértünk volna, akkor meg már azokra az előadásokra nem lehetett jegyet kapni. 
Aztán pár hete egy facebook csoportban láttam, hogy a 29-i előadásra kínáltak 3 jegyet, pont nekünk valót. Le is csaptam rá rögvest, és izgalommal vártuk a nagy napot. 
Pont gyereknapra esett ez a nap, úgyhogy egy klassz színházas délután kerekedett belőle. Marci itthon maradt Ferivel, és ők délutáni aludtak.
Eléggé kicentiztük a megérkezést, épp csak egy gyors mosdóra volt még idő, már ültünk is be, és pár perc múlva kezdődött az előadás. 

A Szélkirálynő a színpadon
Jajjjj, nagyon szuper volt megint! A gyerekeknek is nagyon tetszett, Milánnak végig csillogott  a szeme, és Máténak sem volt unalmas. Nekem most is, még mindig  Negró a kedvencem. A gyerekeknek is. Itthon is úgy beszéltünk, mint Negró, Ruminiiiiiii! Meg nekik még Rinya is vicces volt. De amúgy mindenki nagyon jó.  Mintha most más játszotta volna Csincsilit... a másik nekem jobban bejött, de a végére ezt a színésznőt is megszoktam. Remekül szórakoztunk. túl hamar vége lett. Bár jóóóó meleg volt a nézőtéren, már-már folyt rólam a víz. Jó is volt kimenni a levegőre. Bár nem sok levegő volt odakint sem, olyan fülledt hőség volt.

A busz felé menet megcsodáltuk a Rózsák terét. Nagyon szép ez a templom, a lemenő nap fényében pedig még szebb.



Borzasztó együttműködőek voltak :)
Azt hiszem lesz majd még egy kör Ruminis színházunk, ha Marci is belenő. :) Remélem addig nem veszik le a műsorról.


2 megjegyzés:

  1. Juj ezt úgy megnézném! Maga a könyv is klassz úgy elképzeltem,milyen klassz színdarab lehet belőle! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindenképpen ajánlom, bár vidékről nyilván macerásabb a feljutás:) a Pesti Magyar Színházban megy.

      Törlés