2014. március 25., kedd

Bográcsozás

Tavaly óta van egy halom elégetendő fánk, gallyunk, meg miegymásunk a kert végében, ami csak arra vár, hogy végre süssön a nap, és meggyújtsuk. Szombaton jött el a szezonnyitó bográcsozás ideje. Amíg a fiúk aludtak, addig én felaprítottam a hozzávalókat. Aztán amíg én futottam, addig a fiúk tüzet gyújtottak és odakészítették a gulyást. Valahol a harmadik kilométerem felé járva aztán eszembe jutott, hogy mindent felaprítottam és előkészítettem, kivéve a hagymát. De azért megoldották nélkülem is. :)
Mire a futásból visszaértem, már javában rotyogott a leves, sőt... hamarosan készen is lett. Nekem már majdhogynem csak enni kellett. 


Az esemény Milánka ábrázolásában: 
A nagy narancssárga a tűz, fölötte a kicsi piros, az a bogrács. Mellette jobbra Apa, balra Marcika motorozik. Utólag még egy csigát is odabiggyesztett a sarokba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése