2013. szeptember 26., csütörtök

Illusztráció

Van egy rajzpályázat az oviban Weöres Sándor születésének 100. évfordulójának kapcsán, mégpedig, hogy a középsős- és nagycsoportosok rajzolják le a kedvenc WS versüket.
Szeptember eleje óta ki van téve a plakát, és még az első héten mondta is Máté, hogy van ilyen, mire én biztattam, hogy nosza akkor rajta, üljünk le, válasszunk egy verset, és akkor rajzolja le ügyesen. Nem mintha azt gondolnám, hogy bármi esélyünk is lenne akármilyen díj elhozatalára, neeeeemmmm, ennyire azért vagyok realista, de jó móka lett volna. Napokig próbáltam meggyőzni, hogy ez milyen klassz dolog, de Máté persze határozottan elzárkózott előle, és esze ágában sem volt részt venni a pályázaton. 
Holnap van a határidő. Erre tegnap este  azt mondta, hogy mégiscsak rajzolna ő valamit. Mondtam neki, hogy oké, de akkor össze kell kapnia magát, mert péntek a határidő, és akkor jó lenne még ma nekiállni, meg úgy egyáltalán van-e már valami elképzelése hogy melyik verset szeretné lerajzolni, vagy még azt is most kezdjük el keresni. 
Erre előkeresi az egyik napokban készült házas-autós rajzát,  és javasolja, hogy akkor itt van egy kész rajz, jó lesz ez is, adjuk le azt. 
- Oké. De melyik verset rajzoltad le? 
- Hát a Juli néni, Kati néni, letyepetyelepetyét. 
- Aha... akkor kéne a képre egy Julinéni meg egy Katinéni, nem?
- Ott vannak, csak nem látszódnak. Bent beszélgetnek a házban. Tudoooood, Juli néni, Kati néni, letyepetyelepety, üldögélnek a sarokban.... a sarok meg a házban van. 
-Végülis.... -gondoltam magamban. Kérdés, hogy a bírálóknak mennyire van humorérzékük:)
- És az autó? az nincs a versben. 
- Az a Kati néni autója, mert azzal jött Juli néni házába beszélgetni. 
- Értem. Oké.

Hogy mi lesz ennek a vége, még nem tudni. Lehet, hogy ma még összedob egy másik rajzot, de lehet, hogy nem, mert én szülőire megyek, és nem lesz időm ezzel foglalkozni. Akkor viszont ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor muszáj lesz a házas-autósat leadni, legfeljebb írok mellé egy kis magyarázatot. Vagy keresek egy másik verset, amire jobban ráhúzható. 
De azért vicces, szerintem, és kíváncsi lennék, mit szólnának az elméletéhez:)

2 megjegyzés:

  1. :))) Megmagyarázta. Drukkolok, akármelyik rajz indul a pályázaton.
    Egyébként Réka pl. nem is tud irányítottan rajzolni (az óvodában nem divat...). Ő a maga ura, azt és akkor rajzol, amit akar. Ezt olykor azért sajnálom. :) Talán lesz ez még másképp is.

    VálaszTörlés
  2. Ma délben vettem észre, hogy mégsem holnap, hanem ma van a határidő. szóval erről mindenképpen lecsúsztunk. De talán nem okoz Máténak akkora csalódást. Lehet, hogy mára már el is felejtette az egészet.

    Pedig szerintem ez az iskolára készülés része, legalábbis nálunk. olyan mint hogy vissza kell mondani hogy miről szól a mese. Biztos Rékáék mással helyettesítik.

    VálaszTörlés