1 napos Kiscsillag és egy büszke nagycsoportos

A tanévkezdés szerintem nem csak a gyerekeknek nagy fordulópont, hanem nekünk felnőtteknek is. Ilyenkor szeptember elején kiugróan gyakrabban jut eszembe, hogy bizony nőnek ezek a fránya gyerekek, és míg ők többé-kevésbé lelkesen készülnek a nagy napra, addig én belülről nyalogatom a sebeimet, hogy óóóóó jajjj, mindjárt kirepülnek!

Nálunk nagy izgalomban telt a készülődés, mindenki nagyon várta az ovit, Máté nagyon büszke, hogy már nagycsoportos, (mindjárt iskolás), és Milán is nagyon lelkesen készült a Csillag csoportba. 

Én pedig... hát... még szerencse, hogy van még egy Marcikám, így majdcsak feldolgozom valahogy.

Idén, gondoltam, hogy gondos anya leszek, nem csak reggel kutyafuttában szedem össze a kellékeket, ahogy szoktam, hanem már este szépen összepakoltam a két zsákot, Máténak párnástul, Milánnak egyelőre anélkül. Aztán még este, úgy 1 órával később eszembe jutott, hogy Máténak nem raktam el a benti cipőjét. Elraktam. Aztán az is eszembe jutott, hogy biztos ami biztos, inkább két cseregatyát teszek Milánnak, hátha nem mer szólni ha pisilnie kell, vagy későn szól, vagy akármi. Eltettem. Aztán éjszaka eszembe jutott, hogy oké, hogy tartalék nadrágot tettem el nekik, de benti nadrágot, amit holnap vesznek fel, azt nem. Ezt már csak reggel tettem el. Ennyit a gondosságomról. Akár reggel is pakolhattam volna, és akkor biztos nem hagytam volna ki semmit. 

Reggel végül egész korrekt időben sikerült mindannyiunknak elkészülni, és  fél kilenc előtt a fiúk már a kapuban ácsorogtak, és várták, hogy fényképezzem már végre le őket, és induljunk, és különben is mi ez a nagy cécó, hiszen csak ide megyünk a sarokra az oviba, nem egy világvégi egyetemre készülnek épp elmenni. Még jó.

Az oviba családilag érkeztünk, és az egyszerűség kedvéért Mátét raktuk le először a Csiribiriben, gondoltuk, ez sima ügy lesz, aztán megyünk Milánnal a Csillag csoportba. Sima is lett volna, ha Milcsi nem fakad sírva, hogy ő is óvodába akar menni, és kicsit nehezen volt meggyőzhető, hogy ő is megy, csak ő majd a másik csoportba. Igazából akkor nyugodott meg, amikor a főépületbe beléptünk, és a Csillag csoport felé vettük az irányt. 

Szépen bepakoltunk a kisszekrényébe, átöltöztünk, elment kezet mosni, majd pisilt, majd megint kezet mosott. Édes volt nagyon:) 

A küszöbön állva kicsit alábbhagyott a bátorsága, és csak ölelt, és ölelt, majd apát is, majd megint engem, és sokadjára megbeszéltük, hogy most már nem megyek be vele, de egy kicsit még ott maradok a folyosón, és hogy majd jövök érte ebéd után. Nem sírt, nem hisztizett, csak bújt, és bújt. 

Majd Kati néni nagyon kedvesen beinvitálta, hogy kirakózzanak együtt, és Milán hang nélkül vele tartott. Jó darabig kirakózott Kati nénivel, később más gyerekek is szegődtek melléjük. 

Aztán én kint papírt töltögettem, Marcika szunyókált, én beszélgettem, és ha lehetőség adódott be-belestem, hogy mi újság. Milánt egyszer a babakonyhánál láttam, majd épített valamit, aztán mintha boltosat játszottak volna 2-3 másik kisfiúval. Néha a hangját is hallottam, hogy beszélget valakivel, valamit. Jól elvolt. Aztán minden gyereket egy kupacba söpörtek, és akinek az óvónéni odadobta a labdát, annak meg kellett mondania a nevét, és hogy mi a jele. 

Lesifotók. Kati nénivel kirakóznak.

 Épített, és éppen felállt, mikor sikerült elcsípnem:

Ez után nem sokkal én eljöttem, mert Marcika felébredt, és mert egyébként is mentek ki az udvarra. Az udvaron találkozott Adriánnal, és együtt játszottak. 

Ebéd után mentem érte, még nem volt fél 1, már ott voltam. Fülig vigyorral ugrott a nyakamba :) Olyan jó volt megölelni a kis testét!

Mindkét óvónéni nagyon megdicsérte. Azt mondták nagyon ügyes volt, (sőt Kati néni azt mondta ő volt az egyik legügyesebb) nem volt vele semmi probléma, egyszer volt egy kicsike elkeseredés, hogy mikor jövök érte, de hamar megvigasztalódott, bevonták valami játékba. Olyan jó volt ezt hallani:) Remélem, hogy a későbbiekben is ügyesen fogja venni az akadályokat! 

Nagyon pozitívan zártuk a napot. Az én véleményem is továbbra is csupajó az óvónőket tekintve. Kívülről belesve is azt láttam, amit eddig szemből-szemben is tapasztaltam, hogy nagyon gyerekközpontúak. Az pl. hogy nem volt torkaszakadtából ordító, ajtót dörömbölő kisgyerek a  csoportban, pedig 20 friss kiscsoportosról beszélünk, akiknek egy része még sosem járt közösségben, tehát érthető és elfogadható lenne a sírás, ( a szomszédosban sem egyébként), az nálam nagy pirospont. Volt néhány pityergés, sirdogálás, de azt láttam, hogy ilyenkor abban a percben ketten toppantak mellé, és az egyik zsebkendőt hozott, a másik ölbe vette, vígasztalta, és a sírásnak pillanatok alatt vége lett. ( a dadusok is nagyon be vannak fogva a gyerekek körüli teendőkben, és van még egy pedagógus asszisztens is, tehát ma gondolom az első napra való tekintettel 4-en lesték a kicsillagok minden rezdülését.) Nem volt egyedül a sarokban kuporgó kisgyerek, mindenkit bevontak valamilyen tevékenységbe.Remélem ez is így marad majd továbbra is. 

Bár Mátéval abban maradtunk, hogy ő ott alszik, ebéd után meglepetésként őt is hazahoztam. Hullafáradtak voltak mind a ketten, Milán már a Csiribiri előtt is majdnem elaludt, itthon mégis nehezen ment az elalvás. Túl sok élmény volt ez a ma délelőtt. 

És most várjuk a holnapot:)