Fiúk-lányok

Tegnap amikor focira mentünk, út közben  Milán a szokásához híven pár lépéssel mögöttünk egy bottal levarázsolt minden kerítést, kapualjat, bokrot és fát, mi pedig Mátéval kéz a kézben mentünk, ahogy szoktunk. Ő persze autóval volt, de ismerős terepen már fél kézzel is tud vezetni:) És amíg mindenféle kipufogókról, meg dísztárcsákról, meg a benzinről beszélgettünk, átfutott az agyamon, hogy egyáltalán nem tudom elképzelni azt, hogy nekem két fiú után akár még lányom is lehet. Máté után még el tudtam, de most Milán után már olyan mintha átkapcsolt volna  teljesen az agyam, és nem is tudok már én magam sem másban gondolkodni csak traktorokban, rendőrautókban, és társaikban, és azt hiszem egész jól el is boldogulok már velük. Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan tudnám a gondolkodásomat rózsaszín irányba terelni, mert már egy boltban is automatikusan a betonkeverős matricás albumért nyúl a kezem és észre sem veszem a mellette lévő hercegnőset.

Azt sem tudom, hogy a pl. a fiúk mennyire hagynák, vagy menyire lennének partnerek abban, hogy az esetleges kishúguk királylányos volta kibontakozhasson, vagy 2 fiútestvér mellett már eszébe sem jutna barbis mesét nézni???? Mert valahogy azt sem tudom elképzelni, hogy a fiúk hagynák, pláne Milán, aki ilyen szempontból sokkal nehezebb eset, és a kisebbekkel sokkal kevésbé kompromisszumkész mint Mátéval.

Kicsit bután is éreztem magamat a minap, amikor Mátéra vártam az oviban, aki még nem fejezte be az állatkertjét, vagy a parkolóját vagy mittudomén, és közben megrohantak a csajok. Az egyik a rajzát mutogatta, hogy mi micsoda, a másik valami sellőkirálylányos meséről mesélt, hogy neki már megvan a 2.része is , hmmm.... hát azt sem tudtam hogy volt első is, de mindegy. Csingilingről meg Aranyhajról  legalább már hallottam, de úgy tűnik ezek már nem trendik manapság, most már a sellőkirálylány fut:) És ahogy ott csiviteltek egyszerre elég nehezen tudtam kibogarászni a mondanivalójuk lényegét, mert olyan másképp beszéltek a fiúk. Máté fiú csoporttársait gond nélkül megértem, még azokat is akik nem beszélnek olyan tisztán, de ezek a lányok... egész más frekvencián és hanglejtéssel beszéltek, mint amihez én hozzá vagyok szokva.  (nem rossz értelemben persze)

Persze mindig megcsodálom a boltokban a szebbnél szebb kislányruhákat lilában, rózsaszínben, citromsárgában, kis fodorral, kis csipkével. De azután hogy mosolyra húzódik a szám, hogy mennyire szép és aranyos egy-egy ilyen ruha, (az áráról nem mondanék semmit, mindenki tudja jól), a második gondolatom rögtön az, hogy mennyire nem praktikus egy ilyen összeállítás, és tulajdonképpen nem is lenne hová ráadom, mert a fiúkat sem díszmagyarban hordom a játszótérre, gondolom a lányommal sem tennék másképp.

Szóval nagyon fura az egész. Eddig mindig úgy éreztem a játszótéren is, meg itt az oviban is az anyukák között, hogy lányos anyukának lenni,  egy olyan életérzés, amiből mi fiús anyukák önhibánkon kívül ki vagyunk rekesztve, mert mi nem tudunk frizurákról, hajcsatokról, hableányokról, kopogós cipőkről meg balettórákról beszélgetni, ami pár percen belül felvetődik témaként ha 2 lányos anyuka összefut. Igazából nem is tudnám megmondani hogy miről szoktunk mi beszélgetni a sorstársaimmal, de az autószerelés meg a focimeccsek elenyésző mértékben szokták csak tarkítani a párbeszédünket.

Szóval kíváncsi vagyok, hogy ha pár hét múlva mondjuk az derülne ki, hogy kapunk egy kislányt,  akkor én mennyire tudnám átkapcsolni az agyamat belülről, és különbséget tenni. Mert a mostani felállást már megszoktam, beleszoktam, beletanultam, de egy kislánnyal teljesen  más oldaláról látnám meg a világot. Vajon lesz-e bennem még annyi energia a két nagyobb mellett, hogy be tudjam engedni az újat, hogy ki tudjam nyitni azokat a kapukat, amik egyelőre zárva vannak előttem. Vajon be tudnék-e illeszkedni a lányos anyukák körébe is úgy, mint ahogy a fiúsokéba  sikerült.

Érdekes dolog ez.... van még egy kis időm ezen rágódni, aztán meg úgyis minden kiderül:)