Lassan a végéhez közeledik a téli
tavaszolásunk, egészen pontosan holnapig tart, és ami a végére már nem
is volt igazából tavaszolás, mert itt is hideg lett ám. Persze nem
hasonlítható ez a hideg az otthoni zimankóhoz, remek is lesz hazamenni a
-20-ba, de azért már igencsak kellett a pulcsi-kabát és még a kesztyű
is jól jött volna ma délután, ha azt a múlt héten nem süllyesztem el
valamelyik táskánk mélyére.
Szóval lassan búcsúzunk, útra kelünk, és
átszeljük megint Európát, ezúttal azért hogy megfagyjunk otthon. És így
a végére még az is eszembe jutott, hogy bár a fiúkról csináltam egy
halom képet a tengerparton, de én egyiken sem vagyok rajta, mintha én
itt sem lettem volna. Úgyhogy ma mikor sétálni indultunk próbáltam
összeterelni a fiúkat egy közös tengerpartos búcsúfotóra. Nehezebb
feladat volt ez mint gondoltam, de végül sikerült. Azt viszont nem
sikerült kiviteleznünk, hogy egyetlen másodpercig mind a hárman egy
irányba nézzünk, és az a kamera legyen. És persze Máté is hozta a
szokásos formáját, azaz még véletlenül sem mosolygott, inkább
grimaszkodott helyette, de őt így szeretjük:)
Hát valahogy így festünk mi hármasban a parton:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése