Miután 1500szor mondtam el kábé
mindkettőnek, hogy vegyék le az utcai nadrágot, majd ugyanennyiszer hogy
üljenek asztalhoz ebédelni, majd további 1000szer azt kellett
elmondanom, hogy nem kalimpálunk a villára szúrt krumplival mert 1.az
étel nem játék, 2. egyáltalán nem olyan vicces, mint azt ők gondolják,
3. el fogom venni előlük az ebédet, és akkor nem lesz mivel kalimpálni,
persze nem vettek komolyan, így mérgemben (mert közben folyamatosan rám
fröcsögött az a hülye olaj) tényleg elvettem előlük és besöpörtem őket a
szobába, hogy akkor pedig alvás van, punktum. Eleinte hallottam én hogy
megy odabent a dzsembori, aztán az egyik szomjas volt, a másiknak
pisilnie kellett, aztán a másik is szomjas volt, az egyik meg mesét
akart, de őt meg leszereltem, hogy majd ha én is megebédeltem majd csak
akkor mesélek. Ezután még jónéhányszor be kellett kiabálnom szólnom a szobába, hogy most már aztán tényleg csend legyen, különben....
Majd hirtelen csend lett. És amikor benéztem akkor ezt láttam:
Persze ilyenkor az összes mérgem és haragom elszáll, mert olyan kis békemanó nyuszifülek:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése