Hétvégén hogy kiszakítsuk magunkat a
szmogos fővárosból, meg engem a depimből, dél felé vettük az irányt
Papáékhoz. Máté már nagyon készült, sőt úgy tervezte hogy ő ott is marad
egyedül. Mármint nélkülünk. Végül aztán így is lett, bár szombat estére
egy kisebbfajta betegség tüneteit produkálta, de szerintem még
félholtan sem lehetett volna eltántorítani a tervétől, így maradt.
Életében most először aludt házon kívül nélkülünk, és tette mindezt
mindenféle külső kényszer, szülői ráhatás nélkül, önként, vígan és
dalolva.
Persze most meg hiányzik a büdöskölke, de ezt már más tészta.
Ilyenkor, amikor Papánál vagyunk már a
kertkapunál úgymond el vagyunk mi szülők felejtve és csak a Papa és a
Mami van a látószögében, és jól is van ez így. Máté rátapad Papára mint
matrica a falra, mindenhová vele akar menni, legyen bárhol is az úticél.
Papa készült az autóbuszállomásra, kocsival. Máté rögtön jelezte részvételi szándékát ezen a kihagyhatatlan eseményen.
Papa: - Most ne gyere Máté, mert még nincs áttéve az ülésed az én autómba. Jó?
Máté:- Hát akkor hívjad Apát, és mondd neki, hogy tegye át! VAAAAGY van két kezed és átteszed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése