Betegséges hét

Egy csak egy legény van talpon a vidéken....mondhatnám ha nagyon lírai szeretnék lenni. A valóság azonban cseppet sem az.

Kedden éjjel én kezdtem a sort. Egész éjjel mosdójáratban voltam, majd nulla éjszakai alvással és egész napos szerdai punnyadással valahogy sikerült egy nap alatt legyűrnöm a gyilkos kórt, és estére sikerült emberi formába hoznom magamat szerencsére, mert jelenésem volt az éjszakában.

Csütörtök reggel Máté már hasfájással és hányingerrel ébredt, majd  hányt is mindent és mindenhová, de délutánra már látványosan jobban volt, nem hányt, igaz nem is volt mit, mert addigra már teljesen üres lehetett a pocakja. És még szerencse, hogy csak egy napig tartott a betegség nyafogós része, mert ez alatt az egy  nap alatt is unásig  néztük az aktuális kedvenc meséket, és rongyosra olvastuk az aktuális kedvenc könyveket.

És dupla szerencse, hogy a legutóbbi könyvtáras látogatásunkkor sikerült elcsípnünk egy eddig még nem olvasott annapetit, plussz még két másik olvasós könyvet (bogyó és babócát és Franklint), és az újdonság varázsa még engem is szórakoztatott egy darabig.

Csütörtök este már Feri is betegen jött haza munkából, lázasan-hasfájósan. Ez az este volt azt hiszem a hét csúcspontja.

Mára már mindenki relatív jól van, most már azon panaszkodnak, hogy miért csak főtt krumpli az ebéd, mert már ennének mást is. De ma még szigorú diéta van. Nem mondom én is ennék most már valami mást az üreslevesen meg a sóskrumplin kívül, mert szerda óta én is szolidaritok mindenkivel, és családilag diétázunk.

Az egy legény aki vígan és dalolva veszi a szürke hétköznapokat, az pedig az ájronmen Milán, akinek meg sem kottyant eddig, hogy a héten már mindannyian halni készültünk rövidebb-hosszabb ideig. Remélem a vasszervezete bírja még egy darabig, amíg végleg száműzzük ezt a fránya kórt a környékünkről is.