Szupernap

A tegnapi nagy örömködés után, hogy végül milyen jó lett Matyinak az oviban, délután és este nemigen került szóba az ovi. Máté nem nagyon emlegette, én pedig nem akartam erőszakos lenni, és meséltetni, és még tovább bizonygatni, hogy milyen szuper hely az óvoda, mert szerintem abból is elege lehet, hogy mindenki ezt szajkózza neki. Szóval nyugodtan tértünk nyugovóra, és vidáman is ébredtünk.

Az ovikezdés óta az jött a szokásba, (márminálunk babám:)), hogy reggel míg én készítem a reggelit, addig néznek a fiúk egy-két rész Bogyó és Babócát. Így volt ez ma is, és egész addig nem is volt pánik, míg nem az ovis rész került sorra, és akkor Matyinak bekattant, hogy hoppá, neki is befigyel még mára egy ovibamenés. Akkor elkezdett nyafogni, hgoy ne menjünk, mert miért kell menni, meg miért nem maradhatok ott, de ha én nem akkor legalább Milán igazán ott maradhatna.

Végülis elindultunk, igaz, csak azzal tudtam indulásra bírni, hogy 1. ott hagytuk tegnap a könyvét, 2. a macis hátizsákba pakoltuk a váltóruháját, és azt mindenképp meg kell mutatni a többieknek.

Egész addig nem is volt baj, amíg az ajtófélfával egy magasságba nem értünk, mert ott aztán eltörött a mécses, pedig fél méterrel arrébb még lelkesen törölte a csizmáját a lábtörlőbe. Végigsírta az öltözést, és nem akart bemenni, de ez a sírás közel sem volt olyan komolyságú mint a tegnapi és az azelőtti, mert nem volt már nyakambalógva zokogás, és nem kellett 6 lóval bevontatni, hanem hagyta magát beirányítani, csak közben éppen sírt.

Node, amikor bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón, akkor már csak hüppögött Ibolya néni ölében, majd amikor 2 perc múlva újra bekukucskáltam, akkor már egyedül ment a zsebkendőért, törölte az orrát, szóval semmi baja nem volt. Így aztán mosollyal az arcomon távoztam, és csak délben tértem vissza újra a bázisra, amikor is Ibolya néni azzal fogadott, hogy Máté egész nap nem sírt, sőt.... kezd magára találni, lazáskodik, mindent egyedül szeretne csinálni, (pl. fogkrémet nyomni, meg ebédet szedni), és hogy az udvaron még ő akart megvigasztalni egy kislányt aki sírt, még puszit is akart neki adni, de az nem hagyta.

Szóval jó volt neki nagyon! Jól érezte magát, vidám volt, és szépen csinált mindent, amit kellett.És olyan boldogan jött kifelé, hogy öröm volt magamhoz ölelni:)

Mesélni, még mindig nem mesél semmit, vagy csak nagyon keveset. Úgy csinál, mintha mondana valamit, de vagy halandzsázik, vagy csak sületlenségeket beszél. De nem erőltetem. Nekem épp elég annyi, amennyit az óvónőktől hallok, mert úgy gondolom, hogy addig, amíg ők nem panaszkodnak rá, addig nincs miért aggódnom.

Holnap szünnapot tartunk, és szerintem az ezt követő minden pénteket kivesszük, mert kell egy kis áramszünet. Főleg nekem. Ez alatt a 4 négy nap alatt teljesen kimerültem. Aztán remélem, hogy hétfőig meg tudjuk tartani ezt a vidám hozzáállást:)