2011. január 19., szerda

Ma

Napok óta várok arra a mondatra amit ma reggel végre elhangzott Matyi szájából:
- Anya, kenjél még egy szelet kenyeret, éhes vagyok!!!!
Ő már talán célegyenesbe ért.
Milán sajnos még mindig nagyon vacakul van, lázas, köhög, orrfolyós, de nagyon, étvágytalan és nagyon gyámoltalan. Jó lenne már ha ő is kicsit jobban lenne! Mert az a legrosszabb, hogy azon kívül, hogy beadom neki a gyógyszereit nem tudok rajta segíteni, szegényke csak piheg a székében, alszik, és bújna hozzám éjjel-nappal, de én is csupa betegség vagyok, így az összebújás nem a legjobb gyógyszer ebben a pillanatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése