2010. szeptember 7., kedd

Még a múlt pénteki doktornénis látogatás

Igazából semmi extra nem történt, csak mivel oltásügyileg csak decemberben lennénk hivatalosak legközelebb, ezért a doktornő mindig beiktat ilyentájban egy csakúgymegnézem látogatást.
Megmérték Milánkát. Súlyra 7650g-ot nyomott, nyúllal együtt, mert attól semmiképp nem akart megszabadulni. Hosszra 66 cm, nyúl nélkül, vagyis nyúllal, de ebben az esetben ez nem számít. ÉS egyébként is minden rendben volt vele, leszámítva, hogy végigsírta a mellkasmeghallgatást.
Ami igazán érdekes, és egyben szórakoztató volt, az Matyi volt, aki kikért magának egy komplett nagyrutint, nehogy már ő kimaradjon valamiből. Így ő is le lett mázsálva, 12kg, ruhástól-cipőstől, és 93 cm, saccperkb, mert jobban érdekelték az állatok a mércén, mint az, hogy kihúzza magát rendesen. Nagyon megdicsérte a doktornéni, hogy ügyes nagy fiú hogy már nincsen pelusa, (mikor legutóbb találkoztunk, akkor még volt), és hogy szép teljes fogsora van. Mondta neki, hogy most már csak mosni kell őket  rendesen. Mire Matyi mondta nagy büszkén:
- Mostam fogat, anyával, cincines fogkefével. Este meg elefántossal mosom apával.
Majd amikor végeztünk, akkor közölte, hogy:
- Na, akkor menjünk játszótérre!
És sűrű puszidobálások közepette távoztunk a rendelőből. De Matyi még a fordulóból visszakiáltott, hogy:
-Sziattok! Jövünk holnap is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése