Mikor néhány hete egy nagy baba-mama-papa találkozón
vettünk részt Máté nemcsak Minkával esett szerelembe, hanem a
kókuszgolyóval is. Napokig azt hajtogatta, hogy csináljunk
kókuszgolyót, vagy ha nem hát akkor legalább menjünk Unorhoz és Minkához,
mert ott tuti biztos van az új kedvencéből. Én meg csak ígérgettem,
hogy jó majd csinálunk, és szépen be is szereztünk mindent, ami kell, de
aztán sosem jött ki úgy a lépés, hogy meg i csináljuk.
Végül ma eljött a pillanat, amikor már
az én fantáziámat is birizgálni kezdte a kamrában lapuló zacskónyi
darált keksz, és ölni tudtam volna egy darabka kókuszgolyóért. Így aztán
ezt a hatalmas löketet kihasználva, amíg Milán letolt egy kis délutáni
szundit, addig mi összedobtuk Matyival a MI kókuszgolyóinkat. Merthogy
sajátos golyók lettek ezek, amolyan Gombóc Artúr féle, van köztük néhány
egészen kókuszgolyó formájú és méretű is, de leginkább vagy apró
kókuszgyöngyök ezek, vagy csaknem biliárdgolyó nagyságú emberesek, de
van kókuszkorongunk, és kókuszgilisztánk vagy kókuszkígyónk is:) Attól
függően, hogy Matyinak épp mire állt a keze.
Az egyetlen félreértés csak az lett,
hogy miután szépen megformáztuk a tésztát, Máté mindenáron sütőbe akarta
tenni, és hiába mondtam neki, hogy nem, ezt nem kell sütni, ő
bizonygatta, de igen, miért beszélek én hülyeségeket, mikor arról volt
szó, hogy sütit csinálunk.
Végül beletörődött, hogy ez nem olyan süti, amit sütni kell, és azt mondta:
-Jó, akkor esszük!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése