2010. szeptember 10., péntek

Kókuszgolyó

Mikor néhány hete egy nagy baba-mama-papa találkozón vettünk részt Máté nemcsak Minkával esett szerelembe, hanem a kókuszgolyóval is.  Napokig azt hajtogatta, hogy csináljunk kókuszgolyót, vagy ha nem hát akkor legalább menjünk Unorhoz és Minkához, mert ott tuti biztos van az új kedvencéből. Én meg csak ígérgettem, hogy jó majd csinálunk, és szépen be is szereztünk mindent, ami kell, de aztán sosem jött ki úgy a lépés, hogy meg i csináljuk.
Végül ma eljött a pillanat, amikor már az én fantáziámat is birizgálni kezdte a kamrában lapuló zacskónyi darált keksz, és ölni tudtam volna egy darabka kókuszgolyóért. Így aztán ezt a hatalmas löketet kihasználva, amíg Milán letolt egy kis délutáni szundit, addig mi összedobtuk Matyival a MI kókuszgolyóinkat. Merthogy sajátos golyók lettek ezek, amolyan Gombóc Artúr féle, van köztük néhány egészen kókuszgolyó formájú és méretű is, de leginkább vagy apró kókuszgyöngyök ezek, vagy csaknem biliárdgolyó nagyságú emberesek, de van kókuszkorongunk, és kókuszgilisztánk vagy kókuszkígyónk is:) Attól függően, hogy Matyinak épp mire állt a keze.
Az egyetlen félreértés csak az lett, hogy miután szépen megformáztuk a tésztát, Máté mindenáron sütőbe akarta tenni, és hiába mondtam neki, hogy nem, ezt nem kell sütni, ő bizonygatta, de igen, miért beszélek én hülyeségeket, mikor arról volt szó, hogy sütit csinálunk.
Végül beletörődött, hogy ez nem olyan süti, amit sütni kell, és azt mondta:
-Jó, akkor esszük!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése