Az nem titok, és szerintem minden
kisgyerekes családnál így van ez, hogy együtt járunk wc-re, mert együtt
menni jó... Matyi szerint. Aki már majdnem leszokott egyszer arról, hogy
velünk jöjjön, de aztán jött a szobatisztaságra szoktatás, és akkor
nekem ugye mindig ott kellett gubbasztanom mellette, és valahogy az jött
le neki, hogy ez így a természetes, a normál, hogy a wc-re együtt kell
járni. Én kísérem őt, Ő kísér engem. Egy ideje csatlakozott hozzánk a
Legkisebbik Ugrifüles is, és így most már jujdejó 3-an nyomulunk be a
nem túl nagy, átlag wc méretű helyiségbe. Elférünk... mert sok jó ember
kis helyen is, ugyebár:)
Így aztán Matyi ott is remekel, fecsegésügyileg, íme néhány, csak hogy ne vesszen feledésbe.
Mikor
elkezdett szobatisztává válni, akkor nagy lelkesedéssel dicsérgettük,
hogy milyen nagyon ügyes, hogy milyen nagyon okos, hogy nem pisilt
bugyiba. Aztán ez valahogy természetessé vált, és ha nem is hagytuk el a
dicséretet, olykor-olykor kimarad, elfeledkezem róla.
Matyi nem esik kétségbe, ilyenkor megdicséri saját magát:
-Ügyes voltam, nem pisiltem bugyimba!
Épp hogy csak vállon nem veregeti magát:)
Ebből logikusan következik, hogy a dicséret nekem is kijár, ha sikerül a wc-be végeznem a dolgomat:
- Ügyes voltál Anya, nem pisiltél a bugyidba!
Kicsit sötétebb vizekre evezve...
Azt is mindig meg kell beszélni, hogy milyet kakilt. Kicsit, nagyot, milyen színűt, (kellemes téma, bocsi) stb...
M:- Anya, milyet kakiltam?
Én:- (fogalmam sincs, de kivágom magam) Nagyot!
M:- Nem is... csigabigásat.
M:-Anya, neked hol a kukacod?
Én:- Nekem nincs kukacom, az csak a fiúknak van.
M:- Apának van!
Én:- igen, mert Apa is fiú, én pedig lány vagyok.
Ezen elgondolkozott, és nem feszegette tovább a témát. Egyelőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése