2009. március 26., csütörtök

Utazunk(!?)

Utazunk. Nagyjából két hét múlva, nagyjából két hétre. Hollandiába, Delftbe.  F. ugyanis mostanában ott teljesít szolgálatot. Legalábbis áprilisban ott lesz. És már foglalt nekünk szállást is, itt. Jövő héten már Ő is ott alszik, és felderíti a terepet. Már nagyon izgulok, és már nézegetem is a neten, hogy mi mindent kell megnéznünk. Mert reményeim szerint Amszterdamba is eljutunk egy hétvégén. F. hétköznapokon persze dolgozik, de jól elleszünk mi ott Matyival, majd felderítjük a terepet, este pedig beszámolunk Apának mi mindent láttunk. Hétvégén pedig együtt megyünk valahová. Így tervezem én. Aztán majd úgyis úgy lesz, ahogy lesz. 
Most mindenesetre azon kell gondolkoznom, mi az amit feltétlenül vinni kell, Matyi gyógyszeres szekrényén kívül.  És persze a repülőgépes súlyhatáson belül. Ugyanis hajlamos vagyok kicsit túlpakolni, mert hát jöhet nyár is meg tél is, és jó ha mindenre fel vagyunk készülve. 
Ez lesz Matyi első repülőútja, és emiatt is izgulok kicsit, de ha kicsit is az anyjára ütött akkor szerintem élvezni fogja, és nem lesz semmi baj. 
Már alig várom:))) Be vagyok zsongva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése