2009. március 19., csütörtök

Tizenegyes

Úgy látszik Fogtündéren nem fog ki a tavaszi fáradság, gőzerővel dolgozik. Irigylem az energiáját, az elmúlt napokban én megint kicsit híjján vagyok belőle. Nem a fogtündér miatt, magam miatt, ugyanis voltam olyan okos, hogy az év első napsütéses délutánján én rövidujjúban takarítsam a teraszt. Azóta nem múlik a náthám, sőt én úgy érzem egyre csak rosszabbodik az állapotom, úgyhogy ma már muszáj lesz elmennem a gyógyszertárba és kérni valami azonnal ható csodaszert. 
Na de fogtündér.... Matyival szerintem örök barátságot kötött, mert folyamatosan nálunk időzik. Most épp a tizenegyesen dolgoznak, és a munkának mindjárt vége, már kicsit érzem a csücskét az ínyén. 
Matyira pedig egy rossz szavam sem lehet, hősisen tűr, nem nyafog, nem panaszkodik. Ahhoz képest amit kilencessel és tizessel végigcsináltunk most szinte észrevétlenül növeszti a fogakat. Néha bekenem az ínyét dentinox-szal, de csak azért hogy megtudjam mi a helyzet odabent, mert egyébként nem enged bebocsátást. 
Hát így vagyunk mostanság. És volt persze nagy séta, babás-mamás összeröfi, szülinapi zsúr, és még egy csomó minden jópofaság, amit mostanában Matyi csinál, mond, de erőm az most nincsen hogy mindent leírjak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése