2008. február 4., hétfő

A hétvégénk egész jól telt, igaz itt volt anyu, aki örömmel pesztrálta Mátét, így egy kicsit helyre tudott jönni a vállam és a hátam. Külön jó, hgoy telepakoltuk a hűtőt kajával, így lehet, hgoy az egész hetet kihúzom főzés nélkül. Persze Máté ilyenkor, amikor vendég van a háznál egy tünemény, mosolyog, beszélget. na jó volt egy kis nyafi is, de nem olyan vészes. Bezzeg, amikor ketten ill. hárman maradtunk, akkor aztán hangot adott a nemtetszésének. Este megint nagyon nyűgös volt, aztán szinte álomba sírta magát, aminek az lett a következménye, hogy megint 2szer kelt, sőt a második evés után már nem tudott nagyon visszaaludni, mert kínozta a pocakja, amiről azt gondoltam már múlik. Persze lehet, hogy csak azért küzdött annyira, mert álmos volt, de úgy belehergelte magát, hogy Feri is felébredt, pedig nem szokott. Mindenesetre pukipózba tette, és ott meg vigyorgott mint a tejbetök, aranyos volt, na de hajnali fél 4kor? Aztán reggelig mellettem volt, nem szándékosan, hanem mert mindketten jól elaludtunk.
Most írta Feri, hogy lehet, hogy már márciusban indul a milánói projekt. Örülök is meg nem is, először úgy volt, hogy megyünk mind a hárman. De most hogy Máté ilyen hasfájós-nyűgös, nem tudom, hogy el mernék e vele indulni. Persze addig még sokminden változik majd vele, de egyelőre nem tudom mi legyen. Itthon sem maradnék szívesen vele egyedül, mert akkor aztán végképp el leszek zárva a nagyvilágtól. Gondoltam rá, hogy esetleg hazamegyek addig anyuhoz. Kérdés, hogy azt meg én meddig bírnám.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése