2008. február 11., hétfő

Sokminden egyben

Elhoztuk a nyugifotelt. Eddig sikeresnek bizonyul a próbálkozás, remélem nem csak az újdonság varázsa teszi, de beleültetem Matyit és vigyorog mint a tejbetök. A nagyszülők teljesen odavoltak, milyen kis aranyos, és mennyit nőtt, mióta nem látták. Hát igen..., napról-napra nő, meg okosodik, még én is észreveszem, nemhogy aki nem is látja minden nap.
Este elmentünk vendégségbe. Lelkiismereet furdalásom volt, mert elkombináltam az időt, és nem tudtam megetetni Mátét itthon. De azrán nem volt semmi gáz, mert Zsoltiéknál gyorsan bekajált, aztán végig aludt mint a bunda az apa mellkasán. Nagyon édes volt. Amikor meg ébren volt, akkor meg csak nézelődött meglepődve, hogy hová is került. Nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen szépen viselkedik. Féltem, hogy sírás lesz, és tönkreteszi az estét, egyébként is van/volt egy ilyen parám, hogy majd kiesek a társaságból, de úgy tűnik alaptalan volt a félelmem, nagyon jó fejek a többiek. És ha Máté már egy picit nagyobb lesz, akkor még bátrabban ki merünk vele mozdulni, és akkor még jobb lesz:)
Nagy dilemma volt, hogy ki vezessen hazafelé, mert Feri szeretett volna inni, de én meg nem vezettem már vagy 3 éve, mert Bercit nagyon nehéz volt vezetni, mikor meg Misut megvettük, akkor meg már nagy pocakom volt, és akkor meg már nem akartam. (az autóban Máté akkor mindig kirúgta az oldalamat) Szóval ez volt a premier. Persze nagyon izgultam mi lesz, de egész jól ment szerintem. Először furcsa volt, de aztán már élveztem is, és Feri sem félt, de lehet, hgoy ez csak a bor meg a meggypálinka egyvelegének köszönhető. De épségben hazaértünk.
Máténak így tegnap bűznapja volt, mert fél 10 körül már nem akartam nekiállni a fürdetésnek, meg én is fáradt voltam, meg ő is elég szunyás volt, evett, és el is alaudt, nem is kelt fel csak fél 2kor. Igaz, hogy én már fél 1-kor is ébren voltam, és vártam mikor ébred a gyerek:) Eléggé küzdött éjszaka, de nem ébredt fel, csak félálomban harcolt a pukimanóval, én meg hallgattam az ágyamban, mert én persze nem tudok aludni, amikor ő küzd.
Ma lehet, hgoy elmegyünk postára, még nem tudom, milyen kedvem lesz. Vasalnom is kellene, mert áthúztam az ágyneműt, és már kimosva ott figyelnek, hogy a helyükre kerüljenek, csak hát utálom az ágyneműt vasalni, de még jobban utálok vasalatlan ágyneműbe belefeküdni. Kezdem magam mosúmedvének érezni, mert minden nap mosok, van amikor két kört is berakok, plussz a vasalás. Ha ezt összeadom, akkor az életem nagy részét csak mosással meg vasalással töltöm. Még jó hogy feltalálták a mosógépet, különben kiköltözhetnék a patakpartra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése