Élmények

 Ma délután egy nagyon jó élményben volt részem, miután volt két kevésbé jó is, mégpedig, hogy a munkahelyem biciklitárolójában ma délután felborulva találtam a bicajom. Lehet, hogy én voltam a béna, és nem állítottam stabilan le reggel, nem tudom... de mivel én voltam a harmadik bicó fél8-kor gyanítom, hogy valamelyik oldalszomszédom lökhette meg véletlenül, és elborult. Ami azért is bosszantó volt, mert még relatív új, és én annyira igyekszem vigyázni rá. Másrészt rögtön láttam, hogy az addig lógó kormánykosaram az esés következtében végképp letört. Ezen már bosszankodtam egy kicsit, nem is azért mert letört, hanem azért mert olyan macera pótolni, elmenni, venni egy újat, felszerelni, nálunk ez hosszadalmasabb folyamat, én pedig szeretem az első kosarat a biciklin. A másik, hogy amikor elindultam volna vettem észre, hogy leesett a láncom, amit a védőburkolat miatt nem tudtam visszarakni. 

Akkor feltelefonáltam a kollégámnak, hogy nincs-e egy csillagcsavarhúzója véletlenül, mert kéne. Persze volt, de Gyuri anélkül is vissza tudta tenni a láncot, mert ő másképp közelítette meg a problémát, a bicaj másik oldaláról :-) 

Ezen malőrök után kicsit késve érkeztem Marci iskolájába, ahol ma délután rendezték a Ki mit tud?-ot, ahol Marci volt a konferaszié. És mivel tavaly kihagytam, mert tavaly is ő volt, de én akkor osztálytalálkozón voltam, most gondoltam meglepem, és megnézem. Nem mondtam neki reggel, hogy majd elkérem magam korábban, mert ha meg mégis úgy alakul, hogy nem tudok eljönni, akkor meg gáz van, így váratlanul toppantam be. Mondjuk nagyon nem lepődött meg, de azért örült. Azt mondta nem gondolta, hogy eljövök. 

Na és aztán, mikor hazajöttünk, akkor ő gyorsan átöltözött, mert a barátjával kimentek focizni, és meg elfutottam addig boltba , meg még egy kicsit tovább amyg ők fociztak a pályán. És ahogy megálltam a sportpályán vizet inni, mert szerencsére most már jó meleg van, aminek egyelőre még nagyon örülök, és nem bánom egyáltalán, hogy nem tudok olyan gyorsan futni, mint hűvösebb időben, de ha ez az ára, én megadom :-) Szóval ittam, meg még bámészkodtam ott a pályán, néztem, hogy a kosárpályán vajon az a kék trikós fiú a barátnőm fia-e vagy sem, ( Máté ovistársa volt) egyszer csak hátulról megpöcögteti egy hölgy a vállam, hogy ne haragudjak, én nem ismerem őt, de ő ismer engem, blogot írok, és van 3 fiam, és csak annyit szeretne mondani, hogy amikor kiderült, hogy harmadik gyermeke is fog születni, akkor pánikszerűen kattant rá az internetre, hogy hogyan leehet ennyi gyerekkel létezni, lehet-e egyáltan, és akkor talált rá a blogomra, és teljesen beleásta magát, és csak szeretné megköszönni, hogy akkor "megmentettem az életét" 

Én annyira meglepődtem, mint még soha, de a köszönömnél és hogy ez milyen kedves történet nem nagyon jutottam tovább megilletődöttségemben, de ezúttal is köszönöm még egyszer! Tényleg! nagyon jól esett. 

Hát ilyen dolgok történnek a házunk táján :-) 

Focis Marcis

 Marci májusban nagyon belehúzott a fociba :-) 

Már rögtön 1-jén Soltra utazott a csapat, ahol egy emléktornán vettek részt, mint minden évben. Ez egy majálissal egybekötött focizás. Ide nem mentünk vele, az edző vitte, de jó hangulatban telt, talán harmadikok lettek, és minden gyerek pirosra sül fejjel jött haza, mert aznap, a megelőző napokhoz képest, meleg, nyárias idő volt. Akkor még azt hittük, hogy a hideg, esős április után most már itt a tavasz :-) hogy mekkorát tévedtünk, azt akkor még nem tudtuk. 

Rögtön a következő hétvégén egy újabb megmérettetésük volt, ezúttal Pozsony mellett, ami egyben az első nemzetközi tornájuk is volt egyben. Ide csak egy válogatott társaság ment/mehetett, a jól összeszokott banda, köztük persze Marci is, a "sztárcsatár" . 

Ezt csak azért merem így mondani, mert már néha kínosan agyondícsérik Marcit a focis szülők. Jó, mondjuk tényleg jó, ügyes, alázatos, és koncentrált, de a többiek is ügyesek. Idénre, hogy az utolsó U11-es évüket tapossák, már kialakult köztük egy olyan szövetség, hogy tényleg jó őket nézni, mert annyira érzik egymást, olyan jól látják és tudják, hogy kinek hol a helye, és olyan szép összjátékoat tudnak hozni, hogy élmény őket így együtt nézni. Persze van, amikor ők is szétesnek, meg amikor elarcoskodják, de aztán felszívják magukat, és mennek tovább. Olyan egy mindenkiért, mindenki egyért kapocs van már köztük. 

Aranyosak nagyon. 

Még Pozsony előtt, szombaton egy magánszervezésű minitornán vettek részt Csömörön, kint a hegyoldalban, hogy még a gps sem talált oda rendesen. Egy kormányközeli útépítési vállalkozó ranch-e volt a helyszín. Bazi nagy ház, mellette lovarda, amellett teniszpálya, amellett egy kis műfüves focilétesítmény, szemben a Budai-hegyekkel. Hát csak pilláztunk ezerrel.

A gyerekek élvezték a focit, bár "csak" másodikok lettek, de hát ki nézi azt :-) 

 Ez után indultak a szlovák tornára, amire már előző nap, vasárnap elindultak, és Mosonmagyaróvár mellett aludtak egyet, hogy reggel ne kelljen annyira korán kelni. Ide Feri is ment vele, mert nagyjából mindenkivel ment egy szülő. A szálláson volt wellness, meg kert, meg trambulin, és a gyerekek meg a részt vevő szülők állítólag kellemesen töltötték a torna ellőtti hangolódást. 

A pozsonyi torna állítólag nagyon jól szervezett, klassz rendezvény volt. És bár a gyerekek lecsúsztak a felsőházról, de önmagukhoz képest nagyon szépen helyt álltak, és jól játszottak, csak több volt a döntetlen, mint kellett volna a felsőházba jutáshoz. De nagyon szép értékelést kaptak az edzőtől, amit aztán a klub oldalán is rendre megírnak, és aminek a fő részét most ide is beteszem, hogy el ne felejtődjön a hihetetlen energiákat mozgósító Mészáros Marci :-) 

A Szlovan Hlohovec ellen kezdtünk. Taktikánkat a stabil védekezésen alapuló gyors kontrákra építettük. Ez bevált, hiszen több helyzetünk is adódott. Helyzetkihasználásunk azonban gyenge volt, talán a nemzetközi mérkőzés terhe nyomta játékosaink vállát. Sajnos egy egyéni hiba miatt, ellenfelünk megszerezte a vezetést, de erre Mészáros Marci egy jobb felső sarkos bombagóllal válaszolt. A végeredmény 1-1 lett.

A második mérkőzésen az FKP Bratislava volt az ellenfelünk. Végig támadtuk a mérkőzést, de a helyzetkihasználásunk továbbra sem javult. Ismét Mészáros Marci révén megszereztük a vezetést, de a megnyugtató mádosik gólt nem tudtuk belőni, így a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a futball törvényszerűsége szerint, gólt kaptunk. A vége ismét 1-1-es döntetlen.

A TJ Rovinka következett. Jól játszottunk ellenük mezőnyben, és küzdöttünk a vezetés megszerzéséért. Sajnos hátul, az addig remekül védő kapusunk elmélázott, így egy ártalmatlan helyzetből gólt kaptunk. Ez szerencsére nem törte meg a csapatot, Bakó Bence berúgta várva-várt első gólját. Immár harmadszor lett a végeredmény 1-1.

A negyedik meccsen a sok döntetlen miatt, győzelmi kényszerrel léptünk pályára az SMD Domino ellen. Kiváló támadások és gyönyörű megoldások jellemezték csapatunkat. Sajnos a játékvezető több alkalommal elfelejtett a sípjába fújni, mikor gólhelyzetben szabálytalankodtak ellenünk. Ez kizökkentette játékosainkat és egy elkerülhető gólt kaptunk. Ezért még jobban ki kellett támadnunk, és egy kontraakcióból ellenfelünk megduplázta az előnyét. Hiába rúgtunk kapufát, és támadtunk folyamatosan, a hálóba sajnos nem sikerült betalálnunk. Így 2-0-ás vereség lett a vége.

Az utolsó csoportmeccsen a Zahorska Bystrica volt az ellenfél. Ekkor végig kézben tartottuk a mérkőzést, mégis góljainkat Mészáros Marci egyéni villanásai eredményezték. Az ő két góljára ellenfelünk csak eggyel válaszolt, így végre megszületett első győzelmünk. Bármennyire is remek, egységes volt a csapatunk, a sok döntetlen miatt, végül az alsóházba kerültünk.

Itt egy 3-0-ás győzelem (Mészáros Marci, Bakó Bence, Polgári Marci), egy 1-0-ás győzelem (Farkas Domi) és egy 1-0-ás vereség lett a mérleg. Így a 8. helyen végeztünk.

Rendkívül büszke vagyok csapatunkra, hiszen az egész tornán felvették a versenyt az ellenfelekkel, és kis szerencsével, akár éremesélyesek is lehettünk volna ezen a rangos eseményen.

A csapat legjobbjának járó szobrocskát a végig hihetetlen energiákat mozgósító és fantasztikusan játszó Mészáros Marci kapta.

A szobrocska azóta itt figyel a polcon. Fénykép róla nem készült, a tornáról egyelőre csak ilyen betűs/felirats képeink vannak.

És hát MArci a címoldalr került :-)

A hétvégén pedig lejátszották az utolsó Bozsikjukat. A Nagyok tényleg az utolsót. Jövőre, mivel felkerülnek az U13-ba, ott már bajnokságot fognak játszani, nagyobb pályán, vérmesebb ellenfelek ellen. De addig még van előttünk néhány edzés, meg nyári tábor, meg szezonzáró buli, meg mindenféle fincsiségek. 

Fogszabályzó Nr.1

 Ma egy hete kapta meg Máté a felső fogsorára a fogszabályzót, és mellé egy halom jótanácsot, egyrészt, hogy hogyan mosson fogat, hányszor és milyen technikával, kapott ehhez egy kezdő szettet is, amiben fogkefe, útifogkefe, fogköztiszító, minden van, másrészt egy relatív hosszú tiltólistát is kaptunk, hogy mit ne egyen a következő időszakban. 

Na ez az ami nagyobb kihívás. Nekem. Nyilván kemény dolgokat nem ehet, mert könnyen lepattan a fogáról a kis pöcök, és akkor ragaszhatjuk újra. Csipsz, pattogatott kukorica, meg társai eleve felejtős, de ilyen a kenyérhéj, a pizzaszél, stb... De egyelőre még egy szendvicsbe sem tud beleharapni. törve ehetné, de az meg már milyen, szerinte. Nem ehet nyúlós, ragadós dolgokat, amik meg jól alátapadnak a tappancsoknak, mint pl. olvasztott sajt, gumicukor ( azt mondjuk egyébként sem szokott), nyilván az édesség, cukros üdítők is inkább kerülendők, mint javasoltak. 

Szóval Máté étkeztetésével kicsit most bajban vagyok. De bizakodóak vagyunk, mert azt mondja, hogy az evezőklubban meg az osztályban is, akiknek van, azt mondták, hogy majd belejön, és akkor fog majd tudni enni mindent. 

Egyelőre szendvics helyett a héten túrós táskát kapott, ebédre meg volt már spagetti, fasírt krumplipürével, és tegnap a rakott karalábét is meg tudta enni. A hétvégén a kockára vágott sültkrumplit inkább kihagyta. A kenyeret úgy eszi, hogy körbe levágom neki a héját. 🙉

Most még kicsit érzékeny neki, meg még nagyon új, szokni kell. De tegnap már azt mondta, hogy már sokkal jobb. 

Amúgy nem nagyon észrevehető,  alapállásban nem látszik, a beszédben meg nem zavarja. 

egyelőre őszig csak felsője lesz, és addig csak kontrollra kell járni, aztán majd kap egyet alulra is. 

Marci a kupadöntőn

 Néhány hete Marci teljesen bezsongva jött ki a suliból a kis barátjával együtt, hogy képzeljem el, hogy van lehetőségük elmenni a kupadöntőre. Épp edzésre mentünk, és egész úton teljesen be voltak zsongva, és hogy ugye elengedem Marcit, meg Koppány is hogy remélei őt is elengedik, mert hát elég későn kezdődik és sokáig tart, ráadásul szerdán, szóval nem pont gyerekbarát időpontban volt. 

De hát hogy mondhattam volna nemet? Pláne, hogy Marci ki is játszotta az aduászát, hogy hát tudod anya, hogy én Zete drukker vagyok, muszáj ott lennem! 

Úgyhogy szerdán este Marci meccsre ment. 

6-kor indultak a suliból, és a napközis nénijük is ment velük, meg még vagy 40 gyerek meg néhány pedagógus is. Marci már nem jött haza a suliból, mert én szülőire mentem, Feri meg csak elhozta tőle az iskolatáskáját, de jól eltöltötték az időt odabent, rajzoltak transzparenseket, meg jól felspanolták egymást :-)

Én nagyon izgultam, hogy a meccs alatt, egyrészt, hogy nehogy kikapjon a zte, mert akkor biztos, hogy Marci sírva is fakadt volna, másrészt, hogy ne legyen hosszabbítás, meg tizenegyes, mert sosem érnek haza. A két kívánságomból az egyik az teljesült is, az, hogy a ZTE lett a kupagyőztes, igaz, erre jóóóóó sokat kellett várni, mert a hosszabbítás utolsó 2 percében lőtték mind a két góljukat.

Jóóó későn értek haza, Feri meg Milán mentek érte az iskola elé, és állítólag egész hazáig csacskaságokat fecsegett, hogy eddig is nagy zete drukker volt, de most már nála nagyobb biztos nincs is a világon, és még az ágyba is zeg-zeg- zalaegerszeg kiabálással vonult. :-) 

Reggel mondjuk nem volt túl  fitt, de délelőtt írt Kincső néni, hogy nem volt velük semmi baj, és hogy Marci nagyon cukin drukkolt. 

És ennek örömére, mennek majd a Magyarország-wales U17-es akármire is, amire már rögtön elkezdődött az ugye, ugye... hát hogy lehetne nemet mondani mikor ennyire kis boldog? 

 

Fúvószenekaros koncert

 E hét kedden tartotta a zeneiskola a fúvószenekari koncertjét, amiben Milán is játszik. 

Nagyon vártam már egy ilyen fellépést, mert amióta Milán zenekarba jár, azóta még csak egyszer volt koncertjük, a legelején, azóta semmi. Milán nem is nagyon szívesen jár, legalábbis tavaly, meg az idei év első felében örökös puffogás volt, hogy nem akar menni, mert őszerinte K.néni örökké cseszteti, meg piszkálja, meg egyébként is szar. 

K. néni a zeneiskola ig.helyettese, zenekarvezető meg tanszakvezető is volt/van egyben, és hát akkoriban többekkel is beszéltem erről, és eléggé egyöntetűen nem szerették, és még Orsi néni, Milán oboatanára, is azt mondta, hogy hát igen, K. néni nem könnyű eset, tudja, hogy vannak vele a iákoknak problémái, de bírja ki még egy kcisit Milán, emrt nyugdíjba készül. 

Szóval reméltük, hogy szeptemberre nyugdíjba megy, de nem ment, mert az a tanárnő, aki átvette volna tőle a ig.helyettességet, na az felmondott és elhagyta a tanári pályát. ( még időben) így nem tudták pótolni, és maradt. 

Karácsonykor szép lehúzó levelet kaptunk K.nénitől, hogy azért nem tart karácsonyi koncertet, mert bénák a gyerekek, mert nem gyakorolnak, meg, meg, meg... nagyon gáz volt, és nagyon felháborító, mert úgy gondoltuk több szülővel egyetemben, hogy ezek a gyerekek nem profi zenészek, nem lehet elvárás, hogy hibátlanul működjenek egy zenekarban ( még) és hogy a szabadidejükben zenélnek, meg járnak próbára, szóval annyit minimum megérdemelnének, hogy bárhogy is, de felléphessenek. Nem mellesleg megfosztva éreztük mi, szülők is magunkat egy élménytől, hogy hallhassuk a gyerekeinket. 

Szóval volt egy kis dühöngés. 

De aztán félév tájékán mintha kezdett volna háttérbe vonulni, mert egy fiatal férfi kolléga kezdte küldözgetni a leveleket, és így írásban nagyon meggyőző és kedves volt, és Milán is mintha kevesebbet ágált volna. 

És akkor végre május elejére megszerveződött egy fellépés! 

Én nagyon vártam, már csak azért is, mert mivel én nyomtatgattam Milánnak a kottákat, tudtam, hogy mi a repertoár, és hogy filmzenés produkciók lesznek. 

Azt persze nem mondta Milán, hogy ő fog a zenészek legközepén ülni, mert akkor adhattunk volna rá rendes inget is :-) NA jó, rendes volt rajta, de mivel vasárnap estefelé írt egy emlékeztető emailt András bácsi, hogy akkor ne feledjétek mikor-hol- és színes ing, akkor kicsit megállt bennem az ütő, mert fehér inge van mindenkinek, de színes? Végül csak sikerült előkotorni valamit a szekrényből. 

Ott van középen, rózsaszín-fekete kockás ingben. PErsze egész előadás alatt nem sokat láttunkk belőle, mert ügyesen a kottaállvány mögé bújt, de a haja az jó volt :-) 

A koncert nagyon jól sikerült, szerintem. Igazán szépen játszottak a gyerekek. Bár nekem minden gyerekmuzsika nagy élmény, de ezt sokszor mondtam már, és tartom is, hogy gyerekeket hallgatni, ahogy zenélnek nekem maga a csoda! 

Reméljük, hogy Milánnak is volt olyan jó élmény, hogy ne akarja abbahagyni, és folytassa az oboát, mert egyébként meg Orsi néni szerint is nagyon tehetséges, és kár lenne érte. 

Heti orvosos

Laptopom még mindig nincs, bár Feri próbálja megjavítani, de egyelőre nem túl derűlátó. Szóval egyelőre marad a telefonon pötyörészés, ami fele olyan gyors sincs, mi t a billentyűzeten klimpírozás. De hát idő, mint a tenger 😉 ja, nem. De mindegy is.

Április utolsó hetét Milán az ortopédián kezdte. Volt kis varia, hofy ki menjen vele, mondtam, hogy én is tudok kivenni szabit, de végül azt mondta Feri neki is belefér, jó lesz még az én szabim máskorra. Azt nem tervezte bele, hogy már a 10.40es időpontunk is megcsúszik, olyannyira, hogy csaknem 3 óra volt, mire hazaértek. 

Félig jó, félig rossz diagnózist kaptunk, ami miatt korábban műtötték Milánt, az szépen alakul, szép kerek a combcsontjának az íve, ez a része teljesen oké, terv szerinti. Vidzont van valami bütyökszerű kinövés az ív alatt, ami ebben a fejlődő, növekedő szakaszban nem annyira van jó helyen, és a későbbiekben, felnőttkorban, akár bicegést is okozhat. Ezt megelőzendő, erre az a megoldás, hogy ezt a puklit egy csavarral megtámasztják, hogy a csontnövekedéssel együtt az ne nőjjön. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy be kell tenni egy csavart Milán lábába. Ez állítólag egy pár perces művelet, hasonló a korábbi csavar kivételhez, de altatásban végzik. 

Szerencse vagy nem, de van időnk erre lelkileg rákészülni és emésztgetni, mert csak ősz tájékán kerülhet erre sor, mert várólista van. Majd hívnak, ha már elérhető távolságba kerül a dolog. 

Szerencsére másik gyerekünk is van, Máté, akit viszont a fogszabályzós orvoshoz vittük szerdán este, aki a legutóbbi mintavétel és panorámaröntgen után elkészítette a kezelési tervet. 

Nagy szerencse, hogy már egy hónapja is mondta az orvos, hogy nem lesz olcsó, meg a kolléganőm is mondta, hogy nekik, amikor a fiának volt jópár éve, már  akkor is 600ezer körül volt a végösszeg, úgyhogy volt idő ezt is emésztgetni, hogy mire szembesültünk a valósággal, akkor már nem estünk hanyatt a rendelőben, hanem csak tudomásul vettük, hogy a következő 2 évben lesz hová tenni a pénzünket. Mondtuk is Máténak, hogy most már vigyázzon magára, mert egy kisebb használt autó árát tesszük a szájába, ez lesz az érettségi ajándéka 😊 

És ha már így benne vagyunk, akkor jövő pénteken, amikor Máté szájába kerül a cucc, egyelőre csak felülre, akkor Milán szájába is belenéz a doktorúr. Ott is biztos talál majd valami igazítanivalót. 

Az eü-s rész most egyelőre ennyi. Majd mesélek mást is. Vidámabbat. 

Füstjelek

Elromlott az itthoni laptopom. Telefonon utálok blogot írni, és mire ma este, Marci edzése után odaültem volna Máté gépéhez, addigra pont hazajött és elsöpört onnan. 🥴

Szóval majd jövök. 

Egyébként

Már rég megfigyeltem, hogyha nem vagyunk sehol, azaz csak itthon gyűrjük a hétköznapokat, akkor úgy kisuhannak a napok az ujjaink közül, mintha meg sem történnének. Szörnyű ez, nemszeretem érzés, hogy szinte csak hétvégétől hétvégéig élünk, a hétköznapok egyhangú szürkeségében, ami nyilván nem pont így van, mert mindig történik valami. 

Ahogy várható volt, és ahogy számítani lehetett rá, Marci továbbtanulási esélyei gyorsan elúsztak, már szóbelizni sem ment. Egyrészt jogos, mert az írásbeli alapján valóban ennyi az annyi. Másrészt azért kicsit keserű volt a szánk íze, mert csak egy kicsivel kellett volna jobban odatenni magát Marcinak, és akkor másképp lett volna. De végül mindegy is, mert ha ennyire nem csapódott le benne a dolog fontossága, akkor nyilván nem érett még meg rá fejben, hogy gimnazista legyen. Néhány napig keseregtünk ezen, Marcinak is rosszul esett, persze utólag már ő is bánt mindent. Hogy hogyan tovább azt egyelőre nem tudjuk még. 

Milánékmál mindig pörög az iskolai élet, bár ezt csak a szülői facebook- csoportból tudom, mert Milán szájából ritkán hallok bármi infót is. Persze ha rákérdezek, hogy mi van ezzel meg azzal, hogy leadta-e időre a kötelező olvasmány beadandót, amin napokig pörögtek a szülők, hogy jó lenne haladékot kérni a tanárnőtől, mert nincsenek kész, akkor Milán lepattint, hogy persze, ő már rég leadta. De közben meg szétszórt, és figyelmetlen, és szanaszét vannak a dolgai, ül a kupija közepén, de ha megkérem, hogy menjen már el Marciért a suliba, vagy a sarki boltba valamiért, akkor azért megy és csinálja, de közben meg ma mondja, hogy ja, hát a fizika versenyre elfelejtett jelentkezni, pedig ő hogy szereti a fizikát és jó is belőle.

Május 2-án zenekari fellépésük lesz, most arra készülnek gőzerővel. Milán mondjuk nem, mert K. néni úgy megutáltatta vele az egész zenakarosdit, hogy minden kedd egy kínkeserv, bár állítólag K. néni végre kiállt a csatasorból, és már nem vesz részt aktívan a zenekarvezetésben, csak " ül a sarokban és rontja a levegőt", hogy egy ismerős fiú szavait idézzem. Remélhetőleg jövőre K. néni már tényleg elmegy nyugdíjba, különben félő, hogy Milánnak ott ér véget az oboás pályafutása. 

Máténál hogy hogynem, ugyancsak nem történik soha semmi az iskolában. egyébként is olyan összevissza járnak, hogy nehéz követni, meg sem próbálom, számomra csak egy a lényeg, hogy kapnak-e ebédet vagy sem. Mert ha nem, akkor nekem kell itthon úgy készülni, hogy neki legyen mit ennie. 

Múlt héten a zsinagógában voltak egy előadássorozaton az osztállyal, ahol német náci leszármazottak beszéltek arról, hogy hogyan dolgozták és dolgozzák fel a mai napig a felmenőik tetteit. Szerintem ez egy nagyon érdekes program lehetett. Engem legalábbis nagyon érdekeltek volna az előadások. szerintetek ki tudtam szedni bármi érdemi információt Mátéból? Persze, hogy nem. Azon kívül, hogy hosszú volt, és a felétől már nem is tudott koncertrálni, mert szinrontolmáccsal fordították a szöveget, és már majdnem elaludt. Ilyenkor úgy érzem, hogy szó, minden tett, minden program, amit egész eddig szerveztünk nekik, akár családilag, akár iskolában, hogy táguljon a látókörük, hogy nyitottak legyenek minden, minden csak lefolyóba öntött víz... persze nyilván nem, majdcsak beérik az igyekezet, de mire azt kivárjuk... 

Amúgy meg... bár az iskolai dolgok nemigen hozzák lázba, hegedülni nagy lelkesedéssel jár, órára és zenekarra egyaránt. Nemrégiben volt egy tanszaki fellépésük, igaz Máté félig beteg volt, de azért bevállalta, Feri bácsival már a jövő évi hegedű alapvizsgára gyúrnak, persze addig mág lesz évvégi meg félévi vizsga, de az alapvizsga szele már meglegyintette őket. Készül idén megint a tihanyi zenekaros táborba, bár az még mindig nem derült ki, hogy végül meg lesz-e tartva vagy sem. 

Ezerrel jár evezni, már beindult a tavaszi szezon, múlt héten Csepelen volt verseny, hamarosan Szegeden lesz, néha kicsit nagyobb odafigyelést is igényel, hogy mindenki odajusson hétvégén, ahová neki kell. 

A múlt hétvégén pl. mindenkinek volt valamilye a város három pontján. Reggel Marci kezdett Kőbányán, kivittük, elmentünk bevásárolni, visszamentünk, megnéztük 2 meccsét, majd hazamentünk, mert Mátét vinni kellett délre Csepelre. Marcit az edző hozta haza. Milán közben 11-re elment a saját meccsére, ő bkv-val ment, mert hazai meccsük volt, ezt megoldotta egyedül. Én közbne összedobtam otthon az ebédet. Feri elvitte Mátét, hazajött. Közben Marci is befutott. Gyors ebéd, és mentünk vissza hármasban Csepelre, hogy megnézzük Máté futamát, meg hazahozzuk. Már úton voltunk, mikor Milán végzett, de azt mondta ne vegyük fel, nem jön velünk Csepelre, inkább hazamegy, mert farkaséhes. 

Kimentünk Csepelre, megvártuk Mátét. Egész más hangulatú egy ilyen evezős rendezvény, mint egy bozsik -torna, vagy focibajnokság, egészen más. Vízpart, jó levegő, jó zene, pikniktakarók, vidámság ügyes gyerekek... 

Innen még elugrottunk a soroksári auchanba, mert kellett onnan valami, és úgy haza. 

Ha nem is ennyire extrémen, de nagyvonalakban ilyen fejetlenül szoktak telni a hétvégéink. Legalább egy gyereknek mindig van legalább 1 jelenése, de van, hogy egyik nap futsal van, a másik nap bajnokság. 

Csoda-e ha úgy hiányoznak  a pihenőnapok a hegyekben, mint sivatagnak az eső. :-) 

Még egy utolsó kis Mecsek

 Vasránap reggel lángossal várt minket a házinéni, amolyan búcsúreggelire, úgyhogy jól bereggelizve indulhattunk utunkra. De hogy ne kelljen azonnyomban visszatérni a fővárosba, még elkanyarodtunk Magyaregregy felé, hogy Máré vára körül is sétáljunk egy keveset. Mi EZT a körtúrát választottuk. 

A vár sajnos csak május 1-jén nyit ki, a honlap szerint, ( meg a kapun lévő kiírás szerint is), úgyhogy bemenni a várba nem tudtunk, így csak egy rövid kis körsétát tettünk a Kelet-Mecseknek eme nyugati oldalán, búcsúzóul. 

Az autót a várvölgyben hagytuk egy kulcsosház parkolójában, és innen meredek betonúton felsétáltunk a várhoz. A vár kívülről inkább a méretével vívja ki az ember csodálatát, semmint az impozánsságával, de a magasan fejünk fölé emelkedő masszívnak tűnő falaknak megvan a maguk szépsége. 

A várat egy háromfejű, újrahasznosított gumiból készült sárkány védi. Ezt a vártól függetlenül meg lehet nézni, a bejáraton kívül van. Nagyon klasszul meg van csinálva, biciklibelsők, autó- és traktorgumik formázzák  a sárkányt. 

Gyönyörűszép bükkös hegyoldalon haladtunk végig. Szép, tavaszias, napsütéses időnk volt, öröm volt a természetben lenni. 

Sokáig szintben haladtunk, majd ereszkedtünk, majd hevenyészett fahiadakon oda-vissza átkeltünk a patakon, majd kiértünk egy erdőgazdálkodási betonútra, annak túloldalán jött egy hosszabb emelkedő. ezt kicsit nehezményezték a fiúk, de csak sikerült mimdenkinek felküzdenie magát az Atka-tetőre, és onnan már csak lefelé kellett jönni, vissza a kocsihoz. 

Már csak autóba kellett pattannunk, és hazaindulni. Fél 4-4 körül már otthon is voltunk, még a medvehagymás pogácsa megsütésére is volt idő. :-) 

Csodás pár napot töltöttünk a hegyek között, tényleg jó volt, még a gyerekek is egészen lelkesek voltak, sőt néhol egészen fel is spanolódtak. Nyilván, ha az iskolába menés a másik opció, akkor máris jobban hangzik egy kis hegyi kirándulélás, ugyebár :-)

Milán legközelebb az Írottkőre szeretne menni, nem ellenezzük ezt mi sem, de hagytunk még a Mecsekben is látnivalót, bejárható útvonalakat, úgyhogy nem kizárt, hogy jövünk majd még ide. 

Hármashegyi kalandok

 Még mindig Mecsek... lehet, sosem jutok el a máig... de sebaj... amíg újabb ingerek nem érnek, addig jó visszanézni a márciusi képeket, hogy milyen jó is volt. 

A falunk felett már első nap kiszúrtuk azt a nagy hegyet, ami utóbb kiderült, hogy az a Hármas-hegy. tetején egy nagy adótoronnyal meg még valami épülettel, amiről meg azt olvastam, hogy jégoldó. 

A fiúk fantáziáját nagyon izgatta, hogy mi lehet odafönn, de akárhogy is néztem rendes turista útvonalat nem sikerült találnom felfelé, csak egy betonutat, ami viszont állítólag jó meredek. Na de ez nem tarthatott minket vissza, és mivel szombat délelőtt a pécsi kiruccanás úgysem vett ki belőlünk sokat, a fiúk meg csak mondogatták, hogy még a Hármas-hegyre fel kell mennünk, hát mit volt mit tenni, nekivágtunk. 

Azt gondoltuk, hogy ha végig úgyis betonút vezet, akkor szinte csak felszaladunk, meg le, pikkpakk megjárjuk, nem is nagyon készültünk neki, hiszen nem lesz ez igazi kirándulás, csak felmegyünk a hegyre. 

A betonút aljában parkoltunk, és már induétunk is felfelé. 

Az úttest valóban jól emelkedett már az első lépéstől kezdve, ennek ellenére valóban olyan futásra csábító volt. A fiúk el is kezdtek felszaladni. 

Jól előre is mentek. 

Máté nem jött velünk, ő a délutáni agymenéseinket rendszerint offolta, meg nem is volt annyira jól egész ottlétünk alatt, szóval megelégedtünk azzal, hogy a délelőtti főprogramokban részt vett. 

( mondhatnám, hogy délután így volt egy kis nyugtunk, de nem mondom :-D )

A hegy tetejére érve tényleg 2 nagy épület fogadott bennünket, egyikbe sem lehet bemenni, egyik sem működik kilátóként, de a talajszintről is szép volt a lábunk alatt elterülő Mecsek. 

Lefelé a fiúk kinéztek a mapy-n valami rövidebb útvonalat, és hogy arra menjünk, ne a betonon vissza, így nekivágtunk a hegyoldalnak, és valami árokfélében araszoltunk lefelé a térdigérő avarban, meg elhagyott erdészeti utakon törtünk előre a gazosban, de a gyerekek nagyon élvezték, és mi számítana más, ha nem ez. Az erdő gyönyörű volt, csendes, madárcsicsergés, és a gyerekek kurjongatása töltötte csak be, egy lélek nem volt ott rajtunk kívül. De hogy milyen kis boldogok voltak a fiúk :-) Nagyon cukin ugrabugráltak lefelé a hegyoldalon, mint a megkergült kis őzgidák :-) 

A két túravezető. 

Persze leértünk a parkolóhoz, és valóban sokkal izgalmasabb volt ez az út, mint a beton, mégha jelzetlen is volt :-) Szerencsére nem találkoztunk semmilyen vadállattal. 

Még sötétedés előtt gyorsan elmentem futni, és közben szedtem egy pogácsára való medvehagymát az erdőben.