GondoskodóMatyi

Miután sorra mindenkin végigmegy ez a fránya lázas betegség, én sem maradhatok ki, szolidaritok a család többi, már felépülő részével, és vacakul érzem magam.

De nincs okom panaszra, mert Máté délelőtt teljes ellátásban részesített, főzött nekem gyurmából levest, majd a videómagnóval csinált egy forró mézes teát, és amikor mondtam neki, hogy most ne én olvassak már, mert levegőt sem kapok, meséljen most ő, akkor készséggel hozta az orrcseppet és zsebkendőt, hogy segítsek magamon, majd biztos ami biztos még megkérdezte, hogy nem kell-e kiporszívózni az orromat.

Délután pedig szülői értekezlet, életemben először, és közel sem utoljára:)

Addig még van egy kis időm meginni néhány igazi mézes teát, hogy embert varázsoljak magamból.

Céges Mikulás

Két okból is büszke vagyok Mátéra.

Egyrészt tegnap a céges Mikulás ünnepségen kétszer is elmondta a száncsengőt. Először mikrofonba amikor csalogatták a Mikulást, igaz itt csak félig sikerült, mert aztán felbukkant a Várvavárt, mire Matyi ráköszönt, hogy Szia Mikulás!, a vers pedig abba maradt. Majd később, amikor csomagosztás volt akkor nem volt elég bátor, de a végén visszamentünk és szépen elmondta elejétől a végéig, és azt is elmondta, hogy nagyon szeretne egy gitárt:) Olyan aranyos volt:)

A másik ok pedig az, hogy mikor mindenki nekiesett a csomagjának és bontotta-öntötte ki a tartalmát, és ették ész nélkül, addig Matyi csak forgatgatta, nézegette, még mindig teljesen meg volt hatva, hogy ilyen testközelből ajándékot kapott a Mikulástól. Úgy kellett neki mondani, hogy nyugodtan bontsa ki és nézze meg mit kapott, és amikor kibontotta, akkor sem kezdte csokival tömni a száját, hanem egy zacskó ropit bontatott csak fel. Igaz, hogy a csomagban lévő sokmindenféléről szerintem azt sem tudta micsoda. (mint ahogy meg is kérdezte a nyalókáról, hogy az mi)

Hát így történt. A Mikulással ugyan már nem találkozunk az idén, de azért még beszélünk róla, hiszen ha rossz lesz, akkor visszaküldünk neki mindent amit hozott. A Mikulás pedig tartozik még Matyinak a gitárral, amit megígért neki tegnap, és majd a születésnapjára hoz el, mert most nem fért a zsákjába.

Találkoztunk Vele

Napok óta a Mikulás körül forognak a gondolataink, leginkább Mátéé. Hétvégi bevásárlásunk során találkoztunk is Vele, (és fogunk is még), és a nagy eseményt meg is örökítették egy fénykép formájában, amit meg is kaptunk, íme:

Hogy Máté hogy vette az első tudatos találkozást azt nem tudom, mert én épp az üzlet másik végében vásároltam, de aztán még egyszer odamerészkedett, de azt már nem merte megmondani neki, hogy gitárt szeretne:)
Milán először csodálkozva nézte miféle szerzet ez a Nagyszakállú Pirosruhás, hol Rá, hol rám nézett, nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy sem, végül kicsit legörbült a szája, de ebben az is benne volt, hogy kikerültem a látószögéből.

Aztán hazaérve eszünkbe jutott egy sokkal korábbi nagy találkozásról készült kép. Megkerestük, egymás mellé tettük. A hasonlóság félelmetes. Mármint a Mikulások között ;) Íme:

Matyika öröme

- Te, Mikulás! - szólt nagyot ásítva, miután szárnyrakeltek egy újabb város felé.
- Mondd, te kitől kapsz ajándékot!?
- Az én ajándékom a gyermekek mosolya... (Zeke László)

Ez az idézet volt a mai feladvány a bookline karácsonyi játékán. És az jutott eszembe, mennyire találó, mennyire igaz. A teljes mese ITT olvasható.

Ma reggelre természetesen a mi ablakunkban lévő kiscipőket is megtöltötte a Mikulás mindenféle jóval. Nem lehetett könnyű dolga, mert nálunk elég későn végződik, és elég korán kezdődik  a nap, szóval igen jól kellett időzítenie ahhoz, hogy ne fussunk össze:)

Máté már kora hajnalban azzal ébredt, hogy vajon járt-e itt a mikulás, és vajon mit hozott? Majd csodálattal nézte a telepakolt cipőket az ablakban. Olyan aranyos volt, mert legeslegelőször nem is a sajátjához nyúlt, hanem odaadta Milánnak az övét, és csak aztán fordult a saját csomagjához.

Hitetlenkedve és csodálattal a telve bontogatta, és kezdte kipakolni a tartalmát. A csokimikulásba már rögtön bele kellett harapni.

De a csoda csak akkor következett be, amikor előkerült egy zacskó MandM-s cukorka a zacskóból. Máté nem ismeri ezt a terméket, de a tescoban mindig bepróbálkozik, hogy vegyünk egy ilyet. Én pedig mindig mondom neki, hogy nem veszünk, és visszatesszük.

Mikor titokban egyszer belecsempésztem a kosárba, tudtam, hogy örülni fog neki, de nem tudtam, hogy ezzel a kis zacskó csokigolyóval fogom megalapozni a Mikulásba vetett hitét. Nem tudtam, hogy ekkora örömöt, ragyogást, és boldogságot fogok az arcára varázsolni. Akkorát, amit biztos, hogy sosem fogok elfelejteni, és ha eszembe fog jutni nagysokára, akkor is a könnyeimet fogom nyeldesni, mit most.

Mikor megtalálta, csodálkozva mutatta a magasba:

-Anya, ilyet is hozott a Mikulás!!!! Honnan tudta, hogy ilyet kértem?

Mi mást mondhattam volna, mint hogy a Mikulás mindent tud, és mindent lát.

A hónap híre

Még csak negyedike van, de nem hiszem, hogy a hátralévő néhány hétben überelni lehetne azt a hírt, amit tegnap kaptam, mégpedig, hogy

MATYI OVIS LESZ!!!!

Mégpedig hamarabb, mint gondolhattuk volna, mivel hogy egy új részbe költöznek be, ami 13-án kerül átadásra, így annak ellenére, hogy ebben az oviban nincs beszoktatás a decemberi két hét mégis csak beszoktatás szagú lesz, mert csak délelőttre tudják őket bevenni. Így viszont Matyi is mehet akár már 16-án is, és akkor karácsony előtt még másfél hetet ismerkedhet az új helyzettel.

Elvileg várja. Aztán gyakorlatilag majd meglátjuk. De nagy mázlista amúgy, mert miután tavasszal még nem volt szó új csoport nyitásáról, így arról sem hogy bármi esélye lenne bekerülni, így miután csendesen beletörődtünk szépen rászerveztünk a jövő évre mindenféle jót, amit viszont már nem mondunk, mondhatunk (ill. Apa) vissza. Ami csak annyit jelent, hogy időnként hosszabb szüneteket fog tartani, rögtön az elsőt január közepe felé valamikor, épp mire ezt az egész ovi dolgot megunná. Ha tetszik neki, akkor nem félek attól, hogy kiszokik ezalatt az idő alatt, akkor szívesen fog menni később is, ha meg nagyon nem tetszik, akkor lehet, hogy nem is erőltetjük még ezt az ovibajárást. Majd látjuk.

De szerintem tetszeni fog neki. Legalábbis magamat ezzel bátorítom. Mert ha neki jó lesz, akkor nekem is jó lesz. A szorongásaimat, az aggodalmamat pedig majd feldolgozom valahogy, majd Milán segít:)

A legjobb, hogy nem volt még elég dolgunk, szervezni- és vásárolnivalónk erre a hónapra, nyakunkba kaptunk még egy ovikezdést is:)

Apró betűvel azért megjegyzem, hogy még 1 napot sem járt oviba, de kedden már 6000 forinttal a zsebünkben kell megjelennünk... szóval KEZDŐDIK!!!!!

Tegnapi gonoszságom

Tegnap délelőtt Matyi nagyon felbosszantott. Mikor azt mondom nagyon, akkor úgy kell érteni, hogy NAGYON!!!!! Hogy mivel, az igazából nem is téma, volt egy kis hatalmi harc közöttünk, de már ez is mindennaposnak számít.

Szóval fölbosszantott, én pedig mérgemben mindig a konyhába menekülök, és csinálok ezt-azt. Míg nem volt mosogatógépünk, akkor mindig mosogattam:) Jó levezető elfoglaltság.Tegnap nekiálltam ebédet főzni. Fejben megvolt már, ki mit kap, bár az esetek 90%-ában már mindhárman ugyanazt esszük, de a tegnapi nap pont nem ilyen lett volna, mert Milánnak céklát gondoltam, Matyinak meg sült hús rizzsel.

De olyan mérges voltam rá, hogy kitört belőlem a gonosz anya, és már csakazértis egyel több céklát csináltam, és bosszúból Matyinak is azt adtam, pedig ez az egyetlen étel szerintem, amit határozottan utál, de legalábbis nem szeret.  (Annyira nem voltam gonosz, hogy a húst is megvonjam tőle, azt megkapta)

Hát húzta az orrát rendesen, és mondogatta, hogy nem jó, nem ízlik, de azért csak ette, ette. Mondtam neki, hogy azért amiért felbosszantott nem tudtam neki mást főzni csak ezt, most már meg kell enni.

Megette úgy a 3/4-ét.

Ma délelőtt, mikor kint voltam a konyhában és az ebédet készítettem, spagettit, odasomfordált mellém, és óvatosan megkérdezte:

- Anya, ma jó voltam? Nem vagy mérges?

- Nem vagyok mérges.

- Akkor ma nem céklát kapok ugye?

Hátha végre leesett neki, hogy jobb velem jóban lenni:)))

Legutóbbi kedvenceim

Matyi:- Anya!!! Zsuzsának milyen telefonja van?
Én:- Nokia.
Matyi:- Nem inkább nokedli????

Még Sümegről:
M:-Hol van a szauna???
Én:- A medence mellett.Majd megmutatom.
Még legalább 50szer megkérdezi, hogy hol van.
51-edjére: -Akkor menjünk együnk szaunát!
Ekkor esett le, hogy ő végig szalonnára gondolt, ezért érdekelte annyira hogy hol van:)

És íme egy példa a "miért"-korszakra:
-Anya hívtál?
-Nem hívtalak.
-Miért nem?

Videódömping

Készült néhány jellegzetes videó az elmúlt hetekben, melyek tükrében jól rekonstruálható, hogyan is telek a koránsötétedős délutánjaink:)

Például rendezhetünk gyorsasági versenyt:

Vagy lehet mászni egyre feljebb és feljebb:







Vagy lehet az ágyon randalírozni:


Vagy forgószéken forgatni egymást:


Még szerencse, hogy feltalálják magukat:)
És teljesen gáz ez a videófeltöltés, hol látszódnak a videók, hol nem... ki érti ez?

Ovibairatkozás újra

Szóval, miután az előző posztban leírt módon cirka 1 óra alatt összekaptuk magunkat, elmentünk a tőlünk kerek másfél percnyire lévő oviba, hogy ott újra levetkőzzünk, és kezdjünk mindent elölről. Papír kitöltés, amiben persze Milán is szervesen szeretett volna részt venni, de nem hagytam, ezért sírt, különben is álmos volt, és mit szórakozok én vele, hogy egyszer ráadom a nagykabátot, aztán leveszem, és még azt is elhitetem vele, hogy sétálni megyünk, aztán nem, szóval eléggé odavolt.

De aztán gyorsan megvigasztalódott, mert az óvoda varázslatos liliputi világa nemcsak Mátét ejti ámulatba, ahányszor csak ott járunk, hanem Milánt is. A kis padokon csak úgy feszítettek, Milán szívesen áttanulmányozta volna egy egész ovi csoport cipőfelhozatalát, de sikerült megakadályoznom. Majd szóba elegyedett velünk egy kisfiú, akitől megtudtuk, hogy már csak 5-öt kell aludni, és jön a Mikulás! Már megérte ide jönni:)

Szerencsére csak 1 anyuka volt előttünk, úgyhogy gyorsan bejutottunk a óvodavezető-helyetteshez, és helyet foglaltunk a miniatűr székeken. Máté mindenre 5-ször rákérdezett, hogy mi micsoda, Milán pedig bemutatta a székremászó tudományát, miközben mi az óvónővel próbáltunk 2 értelmes szót váltani.

Kiderült, hogyha lesz hely, akkor akár már dec.16-án mehet Matyi, mert ebben a hónapban úgyis csak 9-12-ig tudnak menni az új gyerekek, mert nincs nekik ebéd rendelve. Amúgy meg egy régi iskolai épületet alakítottak most át, úgyhogy belülről vadiúj lesz minden, és lesz külön játszóterük is. Szóval jó lenne nagyon.

A bennem kavargó érzések az elmúlt napok alatt mit sem enyhültek, sőt... hiába tudom, hogy jó helye lesz Máténak, mégiscsak nehéz bevetnem őt az oroszlán barlangjába.

Ez az ovónéni akivel beszéltünk nagyon szimpatikus volt, nagyon azt mondta, hogy elképzelhető, hogy lesz még Matyinak hely. (mert ugyanúgy először a szept-okt-nov.-i gyerekek élveznek elsőbbséget).

Pénteken kell telefonálnom, hogy mi a helyzet. Kíváncsian várom.

Egy szimpla hétköznapi séta előkészületei hóeséssel fűszerezve

Esik a hó! Remek és szuper a szó pozitív és negatív értelmében is egyszerre. Mert szeretem ám én a hóesést, elvégre ezért van tél, vagy mi, de két gyerekkel útnak indulni egyébként sem egy egyszerű dolog, legalábbis nálunk, hóesésben meg pláne nem. Pedig nincs mese, fel kell öltöznünk, el kell indulnunk, hiszen ma van az ovis beiratkozás. (külön posztban jövök majd a részletekkel).

Hol is kezdjem, hol is kezdjem?

Ha már itt a nadrágom karnyújtásnyira, két lépés között gyorsan beleugrom, másik kettő között magamra kapom az első pólót ami a szekrényben a kezembe kerül. Én így hipphopp 80%os készültségben vagyok. Megy ez:)

Látom Milán jól elvan a játékos zsák módszeres kipakolásával, így Matyival kezdem, ő amúgy a könnyebb eset, ha akar egyedül öltözik, kivéve a harisnyát. Előveszem a ruháit. Persze nem jó neki a vonatos harisnya, és az autós sem, mert most a medvésre vágyik, de az koszos. Eltöltünk ezzel néhány percet, míg végül rákerül az első vonatos, jöhet a nadrág, de még a kezembe sem veszem, már hallom, hogy az nem lesz jó. Újabb néhány percig győzködjük egymást, én leginkább azt bizonygatom, hogy nem kell az ünneplős feketét felvenni, a vékony kékben pedig fázni fog, hiszen esik a hó, majd végül  beleegyezik a barna farmerba, de csak akkor ha neki is teszünk nadrágszíjat. Oké! Felülre végülis jó az ami rajta van, majd ráveszünk egy normális kardigánt, és nem is látszik, hogy reggel kicsit összejoghurtoztuk a pólót. Szuper!

Milán eközben nemcsak a játékos zsákból pakolt ki, hanem 2 fiókból is, így kis időbe telik, mire kivadászom a játékok és nyári sapkák kavalkádjából, de vigyorog mint a tejbetök, de most nincs idő letolásra, különben is én már tudom azt, amit ő még nem, hogy hamarosan leolvad az arcáról ez az angyali vigyor. És igen!!!! Megint igazam lett, bárcsak így lenne 5-ösöm is a lottón. Milán küzd, harcol, elmenekül, nyafog, sír, hisztizik, és ezek végtelenszámú kombinációja, de végül teljes a siker, minden ruhadarab rajta van, már csak a cipőjét kell megkeresni valahol a játékupac alatt.

Hagyom, had keresgéljenek együtt, addig én kiszaladok a fürdőbe, és megpróbálok embert varázsolni magamból. 2 másodperc múlva mindkét Kiskorú a lábam mellett toporog, az egyik a fogkeféjét követeli, a másik a fürdőszobapolcról pakolja le a naptejeket. Hagyom, legalább csendben van, én pedig tudok haladni. Persze Matyit is be kell sprézni, persze ő is akar fésülködni, persze neki is kell az arcára kenni azt amit az enyémre, és rajzolni a szemére, stb, stb... Végül fújok rá egy kis dezodort az apjáéból, had illatozzon.

No akkor, célegyenesbe kerültünk, irány a sapka-kabát, ezmegaz!

Ja de előtte még leszaladok és kiállok a babakocsival, és beleteszem a lábzsákot, amit gyerekkel a kezemben nem tudok. Fiúk addig az előszobatükör előtt majomkodnak. Leszaladok-felszaladok, minden oké, indulhatunk, rólam persze már folyik a víz.

Egyik sapka, másik sapka, egyik kabát, másik kabát. Matyi persze nem azt akarja felvenni, hanem egy másikat, de ezt már meg sem hallom. Hoppá, hiszen esik a hó, akkor viszont gumicsizma kell. Megkeresem, Matyi felveszi. Eszébe jut, hogy nem pisiltünk. Milyen igaz! Kabátot levesszük. Pisil. Kabátot visszavesszük. Milán a konyhában pakol. Észreveszem, hogy nincs meg a fél cipője. Ekkor már égnek álló hajjal rongyolok vissza a kisszobába, és keresem. A radiátor alatt megtalálom. Juhé!Milán visszaveszi a cipőjét. Matyi nyafog, hogy melege van. Érthető.

Leveszem a fűtést, másik kezemmel felnyalábolom a papírokat az asztal széléről, ami vinnünk kell. Kinyitom nekik az ajtót, hogy ne süljenek meg.

A kabátom kapucniját sittysutty felcsatolom, de a csizmámat már nincs erőm megkeresni, de hát csak ide megyünk 2 sarokra, jó lesz a félcipő is, majd vigyázok.  Nem vettem pulóvert, jut eszembe, no sebaj, a sídzseki úgyis meleg, és különben is nekem már most melegem van.

Matyira bízom Milán nyusziját, én hozom a cumit. Illetve nem hozom, ottmarad a asztalon, de ezt már csak akkor veszem észre, amikor Milánt már a lépcső alján bekötöttem a kocsiba. Visszaszaladok, kinyitok, cumit magamhoz veszem, visszazárok, visszanyitok és még a kesztyűket a táskámba süllyesztem. Visszazárok.

Folyik rólam a víz, még jó hogy nem vettem pulóvert:)

Mátét közben győzködöm, hogy ne jöjjön már motorral, nincs elég bajunk??? Különben is hóban gyalogolni jó. Nagy nehezen elhiszi, és még élvezi is, ahogy ropog a talpa alatt.

Elértünk a kapuhoz! Innen már nincs megállás!

Éljen, kint vagyunk, sétálunk, és esik a hó!!!!!