2019. szeptember 5., csütörtök

Balatoni nyaralás 7.- Marciszülinap

Durván 1 hónapos csúszásban vagyok csupán....
Nem először fordult már elő az, hogy Marci születésnapja éppen a Balaton parton ért bennünket. A dátumot tekintve valószínű, hogy nem is utoljára. :-)
Nem terveztünk nagy csinnadrattát, egyszerűen csak egész nap próbáltuk a kedvét keresni a mi kis cukormókusunknak.

Már korábban kinézett egy nagy távirányítós autót a boltban, azt kapta meg, amit aztán ki is lehetett próbálni a járdán. Marci most is talált magának egy kis barátot, és annak is volt egy autója, és így még nagyobb volt a móka.





Marci kívánságára bobozni mentünk. Ez kihagyhatatlan program, a fiúk nagyon szeretik. Mióta a nagyok meg egyedül csúsznak, ez a program a favorit minden egyes balatonozáson.







Csúszás után még a játszótéren, és a szabadtéri fitnessz gépeken múlattuk az időt. 

Aztán bobozás után Almádiban ettünk rántott húst. Itt Milán, ahogy az asztalhoz lépett őrültmód elkezdte szórni a krumplijára azt, amit az asztalon talált, és sónak vélt. Persze, hogy cukor volt... Mert még sosem volt neki elmondva, hogy ne essen neki semminek meggondolatlanul. Jól nyakonöntötte a sültkrumpliját cukorral. Utána nem győzte kitúrni a cukros darabokat a tányér szélére. 

A délutánt  a strandon töltöttük.


Este pedig kezdődött a borfesztivál, és volt fagyi, koncert, és egy kis szomorkodás, hogy másnap már haza kell mennünk.



És persze megsimogattuk a halász és a révész lábát, hogy jövőre is visszajöjjünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése