2019. szeptember 4., szerda

Balatoni nyaralás 6. - Folly arborétum

A Folly arborétum is egy olyan hely, ami már jó néhány éve rajta volt a listámon. Először csak úgy, hogy láttam Tihanynál a 71-esen a táblát, hogy arra tovább van egy ilyen. Aztán évről-évre egyre több helyen olvastam, és egyre több ismerőstől hallottam, hogy milyen szuper hely, úgyhogy idénre már jó vastaggal kereteztem be a noteszomban, hogy el ne felejtsük.

Már megérkezni is öröm volt. Engem  a Badacsony látványa mindig elkápráztat, és most szinte karnyújtásnyira parkoltunk le tőle, az arborétum előtt.


A kapun belül aztán a fiúk rögtön fel is másztak valami magaslesre, kedvcsinálónak.
Marci pedig, amíg Feri jegyet vett,  a szőlőültetvényben gyönyörködött, és azt sutymorogta a fülembe, hogy ő is ilyen szép sorba ültetett növényeket szeretne a kertjében.
Marci a tavasz végén, nyár elején elkapart a kertben a porba, a csúszda-trambulin-hinta által övezett háromszögben egy marék babot, ami aztán szépen növekedni kezdett, Marci lelkesen locsolgatta, szeretgette őket,  és végül termőre fordult. Jó kétmaréknyi babot szüretelt róla, miután hazajöttünk Bibionéból. Ezen sikeren felbuzdulva elvetett még egy marék babot, és azóta azt mondogatja, hogy had legyen neki saját kiskertje, és abban ő majd mi mindent fog ültetni.
Szóval Marcit teljesen lenyűgözte a szépen rendezett szőlőültetvény.



Aztán volt egy kis játszótér, egy kis csúszdában végződő lombkorona sétány, és ez nagyon tetszett a fiúknak.






Annyira jól meg van csinálva az egész hely, hogy tényleg hihetetlen, de a gyerekeknek sem unalmas. Persze a különböző fenyő- és cédrusféléket is megnéztük, némelyiket csak futtában, az érdekesebbeket alaposabban, még el is olvastunk pár információs táblát. De közben mindig volt valami egyéb érdekesség, egy jó kis kőlépcsősor, egy messziről is klassznak tűnő terasz, egy kis ösvény, vagy akármi.

Ahogy haladtunk fel a hegyoldalon, közben mindig vissza kellett néznünk, mert hát ott volt a Balaton.

Szemben Fonyód

Marci szőlőültetvényei





A kilátóhoz persze, hogy a nehezebb, köves utat választották a fiúk :-)










A büfében még ittunk egy fenyőmag szörpöt.  ( én egy fröccsöt 😜). Kicsit akadozott a kiszolgálás, elég sokat kellett várnunk, pedig nem is kértünk ennivalót. ha kérünk, akkor lehet még most is ott ülünk... szerencsére nem siettünk. Meg olyan jó volt ott ülni.





A napot fürdéssel és homokfocival zártuk.





4 megjegyzés:

  1. Szuper hely szerintem is, bár én is ugyanúgy mint te, mindig csak valakinél olvasok róla és már én is évek óta szeretném megnézni, remélem jövő nyáron összejön :) ...
    A fiúk pedig óriásiak, főleg Máté üti meg mostanában a szememet, hogy milyen nagy lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak azt tudom mondani, hogy mindenképp kerítsetek sort rá valamikor. Nagyon szuper hely, nem "csak egy arborétum".

      Törlés
  2. Nagyon nagyon szupi hely, imádom! Sajnos még nem kutyabarát (pórázon gondoltam), de hátha előbb-utóbb! :) Olyan jó még ilyen képeket nézegetni így a suli első hetében, főleg, hogy nálunk most dráma van, majd írok erről is... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére annyira el vagyok maradva a bloggal, hogy még kitartanak egy darabig a nyári élményeink :-)
      A dráma nem hangzik jól....

      Törlés