2015. február 13., péntek

Farsang

A tavalyi farsang után, amikor már január közepén tudtuk, hogy ki minek fog öltözni, most teljes ötlettelenségben vártuk, hogy majdcsak lesz valami. Milánnak volt egy autóversenyzős jelmeze még Mátéról, de ő sokáig elzárkózott előle, és jött a jobbnál jobb ötletekkel, hogy mi szeretne lenni. Voltak köztük tényleg jók, a varjút már majdnem neki is álltam elkészíteni. De amikor előkerült a szekrény legfelső polcának leghátuljáról a ferraris ruha,  akkor végül csak megtetszett neki, így az idén megint lett egy autóversenyzőm. :) 2 éve ilyenek voltak.
Máté viszont még a múlt héten is vacillált. Először focista akart lenni, aztán kalóz. Kapóra jött, hogy az egyik régi ovistársának az anyukája felajánlotta, hogy kölcsönadja a tavalyi jelmezüket. Fel is ajánlottam Máténak, mire ő azt mondta, hogy ezen gondolkodnia kell. 1 napot gondolkodott, és végül rábólintott. Így ő végül cápa lett.
Szóval az idén nem szakadtam meg a jelmezkészítésben. :) Cserébe Máténál beszálltam a vetélkedő alkatrészek beszerzésébe, az oviba pedig fánkot ígértem, és ez már majdnem felért azzal, mintha magam készítettem volna jelmezeket. (Ráfordított idő tekintetében mindenképp.)


Tegnap volt mind a kettőjüknek a mulatság. Reggel Mátéval elmentem a suliba, és elvittem a még hiányzó dolgokat. Nekik csak délután volt a buli, negyed 3-ra lehetett menni segíteni nekik, akkor volt egy kis idő gyönyörködni bennük, mert aztán zártkörűvé alakultak, és mindenféle vetélkedőket csináltak, és persze volt tánc, meg eszem-iszom-dínomdánom.

A cápa és a bika, akik igazából barátok :)
Jobbról a harmadik
Fél 6-ra mentünk vissza érte.
Milánéknál is vetélkedők voltak, pudingevés, meg szörpivás, ilyesmik. Onnan még nem láttam fényképeket, de talán majd ma.
Szóval jó buli volt. Én hulla fáradt voltam estére. Délelőtt még könyvtárban is voltunk Marcival, úgyhogy összesen négyszer öltöztettem föl meg le Marcit, és szálltunk biciklire 1-1 órás itthoni pihenőkkel.

Farsang 2015, pipa :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése