2014. augusztus 1., péntek

Sarkvidéki kaland

A Pólus Center facebook oldalán láttam nap mint nap, hogy a bevásárlóközpont mellett valami sarkvidéki kalandparkot alakítottak ki. Mi elég sűrűn meg szoktunk fordulni a pólusban, mert az esik hozzánk a legközelebb, ezért nem is nagyon foglalkoztam a dologgal, mert gondoltam, majd úgyis megyünk, és akkor majd úgyis megnézzük. De végül úgy alakult, hogy nem mentünk, mert máshol vásároltunk, a program pedig csak aug. 3-ig van meghirdetve. Így aztán múlt pénteken biciklire pattantunk újra, és eltekertünk a Pólushoz. 4 km oda, és ugyanennyi vissza, és dögmeleg volt. 
Mikor odaértünk, a srácok még akkor kezdtek el kipakolni, rendezkedni, várnunk kellett néhány percet. Pedig nem volt korán, 10 óra körül lehetett, sőt, ha engem kérdeznek, akkor az erőnlétem alapján akár már este is lehetett volna. ( Marci mióta hazajöttünk a Balcsiról visszaállt a 6-os kelésre. juhéj!) 
Már várakozás közben látszódott, hogy a kalandpark elnevezés azért erős túlzás. Volt két jurta, meg egy kisvonat, ami kintről látszott, a jurták pedig körbe voltak pakolva pingvinekkel, fókákkal meg eszkimókkal. Nagyjából ennyi. 




Persze a kisvonat volt favorit. Egy menet talán 3 kör volt, de a fiúk mentek vagy 3 menetet. Édesek voltak, integettek a vonatablakból, Marci még puszit is küldött. 



Az egyik jurtában hétvégenként kézműveskedés van, most nem volt semmi, csak egy célbadobófenyőfa, meg egy jegesmedvefotel, no meg kellemes hűvös. 



A másik jurtában pedig egy csúszda landolt. 

És volt még egy fóka, aminek a nyakára kellett dobálni a hullahopp karikákat. A fiúknak ez is nagyon tetszett, kétszer is megálltak karikát dobálni. 

Nem tudom mennyi időt töltöttünk itt, nem annyira nagyon sokat, mondjuk fél órát, 40 percet, ennek a nagy része a vonatozással telt el, de kihoztuk a maximumot a helyből. Számomra inkább látványilag volt szép és érdekes, jól néztek ki a műpingvinek, műmedvék és társaik, a játékfelhozatalt kicsit kevésnek találtam, de mivel hétköznap voltunk, lehet hogy azért. Hétvégén elvileg voltak/vannak egyéb programok is, de a gyerekeknek meg így is bejött. 
Laza kis délelőtti elfoglaltságnak végülis tökéletes volt.

2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy ennyit jöttök-mentek a gyerekekkel :), mi is nagyon szeretünk programozni és itt nálad, most már nem először akadok olyasmire, amit megnéznénk :) ... A Holnemvolt Park is ilyen, oda el is megyünk, de ezt a sarkvidékes játszót is meg akartuk nézni, de hozzánk (Szigetszentmiklós) elég messze van és most így amit nálad olvastam, nem is sajnálom, hogy oda már nem megyünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sarkvidékes nekem a vonat miatt kapóra jött, mert Füreden pont egy hasonlóba nem ülhetett Milán bele, amikor cirkuszban voltunk. Egyébként tényleg nem volt nagy wasistdas, azon kívül hogy nagyon szépen meg volt csinálva.
      A Holnemvolt parkot viszont tényleg élveztük. Még így is, hogy nem ültünk fel semmi extrára.

      Törlés