Visszaszámlálás

3 nap. Ennyi van még vissza az idei nyári szünetből. Ami nem csak azért volt rendhagyó, mert időjárásilag nem sokat kaptunk az idén belőle, hanem azért is, mert pontosan 3 nap múlva lesz egy iskolás Nagyfiunk. Hogy repesve várnánk az iskolakezdést, azt azért nem mondom. Inkább kíváncsiak vagyunk, érdeklődőek, és legfőképp izgatottak. 

Ma délelőtt jött el annak az ideje, hogy amit csak tudunk felcimkézzünk, beborítsunk műanyag borítóval, telepakoltuk a tolltartót, elkészítettük a tornazsákot, a tisztasági csomagot. Mindent jól megforgattunk, megnézegettünk.  Van még néhány dolog, néhány felragasztandó cimke, ez-az, de az érdemi résszel, amit most tenni tudunk készen vagyunk. Könyveket majd első nap kapunk. 

Mostanra én magam is megbarátkoztam a gondolattal, hogy iskola, feladatok, határidők, rend és követelmények, és hogy elrohant az idő, stb... Igen, így van ez rendjén. 

Mégis... amikor ránézek az asztalon sorakozó füzetekre, amiken ott villog Máté neve, mellette, hogy 1. B, akkor azért el-elmorzsolgatok egy-két könnycseppet, no. 

Közben pedig Milánnal is készülődünk. Hogy a saját szavaival jellemezzem a hozzáállását az ovikezdéshez:
- Ahhh, már megint menni kell abba a buta oviba!
Nem mondja, hogy nem akar menni, nem mondja, hogy utálja, (nincs is miért ilyet mondania, szerintem), de mostanság nagyon jellemző ez a fajta negativizmus Milánra. Remélem kinövi, vagy elfelejti.
Tegnap végül sikerült egy kicsit dobni a hangulatán, mert egész eddig valóban nagyon Máté körül forgott a világ, amit Milán eléggé sérelmezett is. A hét elején már futottunk egy plázakört, hogy vegyünk neki egy klassz benti szandált, de az egész üzletházban nem volt olyan ami passzolt volna a lábára. Tegnap elkerekeztünk a közeli miniméretű, de annál drágább, és márkásabb cipőket áruló kisboltba, hátha ott sikerrel járunk. Csak azért próbálom kerülni ezt a boltot, mert nem lehet kártyával fizetni, és nálam alap esetben nincs egy gyerekcipőnyi készpénz. (nem, nem 2000 forintba kerülnek). A kisbolt előtt már két anyuka is toporgott a gyerekeivel, mert nem fértek be a tenyérnyi próbatérbe. Kivártuk a sorunkat, hogy bejussunk, és ha 15 szandit nem próbáltunk fel különböző színben-mérteben-fazonban, akkor egyet sem, de azt mondtam, hogy innen szandál nélkül ki nem megyünk, ha estig is tart mire az egész készletet felpróbáljuk, mire végre Milán talált egy nekitetsző pontjót, amit aztán a biciklikormányra akasztva fuvarozott haza.

Mivel a cipőbolt csak 10-kor nyitott, mi pedig már korábban ott voltunk, és mert csak a szemközti háda biciklitárolójában tudtuk lelakatolni a bicajokat, ezért cipővásárlás előtt oda is benéztünk, hátha van valami. Persze nem volt, jövő héten lesz árucsere, de a fiúk voltak olyan szemfülesek, hogy pont abba a ládába néztek bele, amelyikben lábszárvédők voltak. Ki is választottak egyet-egyet, és hát az volt a nap fénypontja. Nem is nagyon sikerült Milánnál a filléres sípcsontvédő fölötti örömét a méregdrága szandállal űberelnem, mert amikor felhívtuk délelőtt apát, akkor valahogy így hangzott a beszélgetés:
- Képzeld Apa, kaptam egy sípcsontvédőt, (és itt hosszan ecsetelte, hogy hogy néz ki az amúgy fehér és fekete csíkos cucc). 
- És még?- szólok közbe a háttérből
- Ja és egy benti szandált is. - és ezzel le is volt ez a része tudva a dolognak.
Csak azt a háromnegyedórányi cipőpróbálást tudnám én is ilyen könnyen feledni. :)

Na hát így vagyunk most, így 3 nappal az évkezdés előtt.

Az őszi cuccokat előkerestem a szekrényből. Bár nagyon nem kellett keresni, ott voltak, egész elöl, hiszen egész nyáron hordtuk őket. Újakat egyelőre nem kapnak. Ki tudja, lehet, hogy most meg majd novemberig sortban fogunk járni. Őszi cipője elvileg minden gyereknek van, és nagyon jó lenne, ha a télibakancsig kihúznák benne.
Iskolás cuccok, amik eddig fel voltak írva, pipa. Gondolom az első héten aztán majd jönnek a további beszerzendők, de egyelőre minden napnak a maga baja.
Milánnak elvileg van elegendő kinti-benti ruhája, azokat azért évközben is szoktam/tudom pótolni. 

 És milyen jó, hogy Marci még itthonlevős :)