Szombat reggeli tortúrák, és a husziták városa, Tábor

Marci a családunkban az egyetlen, aki az eddigi összesen 2 szülinapja közül egyiket sem töltötte otthon. Még végül hagyomány lesz belőle, hogy akarva akaratlanul ilyenkorra szervezzük majd a családi nyaralást. Tavaly a Balatonnál voltunk, idén meg Csehországban ünnepelt az ifjú 2 éves.

Nem mondhatnám, hogy a péntekről szombatra virradó éjszakám olyan remek lett volna, még a kórházban is jobban aludtam a nagy napot megelőző éjjel. Marci is elég rosszul aludt, és már hajnal 5-kor úgy gondolta, hogy ez az ő napja, hát akkor tessék, élvezzük ki minden percét. 

Fél6 tájban gondoltam, hogy hát jó, akkor főzök egy kávét. Igen ám, de a szépen összeszerelt matuzsálemi kotyogósunkból, amit már csak ilyen utazásokkor vadászunk le a legfelső polcról, hiányzott a kávészűrő, amibe a kávéőrleményt bele kell tenni. Anélkül használhatatlan az egész. Először nem is igen hittem a szememnek, és nem is értettem, hogy ez hogy hiányozhat, mikor került ki belőle. (Nyilván a legutolsó használat utáni mosogatáskor, de akkor is!) És miért nem került vissza? Nem voltam túl boldog, és attól a tudattól, hogy a reggeli kávémnak fuccs, csak még rosszabbul lettem. Végül egy pohár kólával próbáltuk orvosolni a helyzetet. 

Úgy terveztük, hogy szombaton hosszú kirándulást teszünk, és majd vasárnapra kitalálunk valami lájtosabb programot. Hogy végül nem így lett, hát az már más tészta. 

Szombaton Táborba autóztunk el, a husziták egykori központjába. A város a nevét a bibliai Tábor hegyről kapta, és az 1420-as években alapították a Jan Zizka által vezetett husziták. A husziták radikális irányzatát a város után nevezték táboritáknak. 

Tábor Csehország történelmének szimbolikus városa. 

A városfal és a bástyák egy része ma is látható az északi oldalon.

Út közben megint rámtört az a mérhetetlen ólmos fáradtság tompa fejfájással, ami mindig megtámad a reggeli kávémat kihagyom. De azért próbáltam élvezni az utat, mert az azért szép volt.

A városba érve keringtünk egy darabig, mire parkolóhelyet találtunk, mert két probléma volt csak, egy, hogy nem volt aprópénzünk az automatába, kettő, hogy nem is volt parkolóhely. Végül egy meglepően jó helyet sikerült kifognunk, nagyon közel a belvároshoz. Szinte már ott is voltunk, csak még kapunk kívül. 

A Kotnov-bástya, és az egykori erődfal maradványai

A várost a szűk, macskaköves, egymáshoz éles kanyarokban csatlakozó utcácskák jellemzik.

 A főtérre érkezve első utunk a turista információhoz vezetett, hogy merre tudunk pénzt váltani. A információs lány a vasútállomásnál lévő váltót ajánlotta, ami a főtértől 20 percnyi sétára volt, szerinte.

 A Városháza, melyben ma a Huszita Múzeum működik. A tornyán lévő óra 24 óráig van számozva.

De mielőtt még oda indultunk volna még megittunk egy kávét a téren. Az első balhét Máté csapta, mert ő fagyit kért, de ott éppen nem volt fagyi, ahová leültünk gyorsan kávézni. Majd Milán kezdett el őrjöngeni, és belerúgott a szék lábába, mert nem hagytam neki, hogy a pohár alján maradt kávés tejhabot kilefetyelje. Innen aztán még kicsit lejjebb csúsztunk hangulatilag, amikor mindenki türelmetlen volt mindenkivel, mert Feri rohant volna pénzt váltani, és az első verzió az volt, hogy én addig ott maradok a fiúkkal a téren, de egyik sem akart ott maradni. De sietni sem akartak, csak vánszorogtak. Áhhh....

A Szülinapos tejhabozik :)

Végül a pénzváltásról le is csúsztunk, hiába ment Feri félútról előre Mátéval, így is az orra előtt csukták be az ajtót, és elmentek egy órára ebédelni. De annyi haszna legalább volt az ördögnek tett útnak, hogy megtudtuk, hogy 6-ig nyitva van, tehát ráérünk hazafelé erre kanyarodni. 

Visszaindultunk hát a főtérre, és közben beültünk egy cukrászdába, hogy a beígért fagyit elnyaljuk.
Én nem kívántam a fagyit, helyette egy sütit választottam, amiről azt hittem, hogy olyan lesz, mint amilyet Franciországban ettünk, és nagyon finom csokimousse-os omlós puha volt, de ez nem olyan volt. Vagyis csak kívülről volt olyan. Belülről pont olyan volt, amilyet én nem szeretek. Két  kemény piskóta között valami krém. Milán szerencsére bevállalta, így nem veszett kárba.

 

Útközben találkoztunk egy hatalmas szürke cicával. Marci rögtön rákattant. 

 A Nagyok meg a főtéren parkoló nagymotorokra kattantak rá :)

Folyt.