2014. augusztus 18., hétfő

Közben pedig készülődünk

Alig értünk haza péntek este, szombaton máris belevetettük magunkat a dolgok sűrűjébe. Muszáj volt most már valamit tenni, nem halogathattuk tovább, az iskola a nyakunkon, az ovi úgy szintén, bár erre most kicsit kevesebb hangsúly helyeződik. Milán erősen sérelmezi is, hogy mindig mindent csak Máté kap, és neki is kell cipő, póló, olló, akármi. Persze boltból kilépve már eszébe sincs semmi, csak akkor és ott nehezen emészti, hogy most tényleg Máté van a középpontban. 
Szombaton kapott Máté egy íróasztalt. Egy szép nagyfiúsat, ami remélhetőleg kihúzza az iskolás éveit, méretileg is, és stabilitásilag is. Szép, olyan amilyet kigondoltunk neki, fiókos-szekrényes. Összerakva még nincs, de majd lesz. És szék sincs még hozzá, kicsit kutakodni szeretnék, hogy milyen szék való egy kiselsősnek. Máté mindenáron forgószéket szeretne, de én meg félek tőle, hogy azzal inkább forgás lesz, mint tanulás. Olyan lenne jó, aminek a forgóját le lehetne stoppolni, van ilyen? Még utána kell néznem. 
Aztán vasárnap, az utolsó szabad hétvégénk utolsó napján fogtuk a mi hálószobánkat, meg a gyerekszobát és megcseréltük. Úgyhogy most nagy az újdonság varázsa, és a kupi, mert nem mindennek van még helye, és a ruhák terén pedig erős szortírozást szeretnék végrehajtani. Fájó momentuma ennek a szobacserének, hogy a rácsos ágyat szét kell szedni, nincs helye. És bár nem használta túl sokat Marci, és már jó ideje közénk férkőzött, mégis... 7 évig a lakás dísze volt, hol gyerekkel, hol már csak a vasalnivalót tartottam benne, és hiányozni fog. Legalábbis furcsa lesz. 
A másik, hogy az eddig itt-ott tologatott gyerekruhákat is beletettem egy hatalmas zsákba, majd lekerül egyelőre a pincébe. Még sosem kellett ott tartanunk a gyerekruhákat, mert mindig volt valaki, akinek föl lehetett tenni a felső polca, hogy majd levegyük, ha belenő. Igen, akár el is lehetne adni belőle a jobb darabokat, de egyelőre ahhoz még nincs meg bennem a kellő erő, hogy ennyire drasztikusan le tudjam zárni a kisbabakorszakot. Mind a hármat. :)
Délben még nem nagyon láttam a munka végét. Az ágyak a nappaliban, a játékok, a könyvek, a kanapén várták, hogy a helyükre kerüljenek. De estére végül minden meg lett, és még ha nem is 100%-osan, de nagyon jó lesz a végeredmény. 

Ma pedig miután ebédet fizettünk az oviban is, és az iskolában is, beszélgettünk óvónénikkel, találkoztunk Angéla nénivel, aki most is mint mindig mosolygósan és csupaörömmel üdvözölt bennünket, a hangolódást azzal folytattuk, hogy eltekertünk a megadott papírboltba, és elhoztuk a tanszercsomagot! 
Épp a hétvégi nagybevásárláskor gondolkodtam rajta, hogy én arra, ami ott zajlott, hogy ezer ember között, összeválogassam egyesével hogy milyen ceruza, milyen ragasztó, milyen gyurma, satöbbi... , hát én erre nem vagyok képes. A papírboltos hölgy, miután mondtam neki, hogy melyik iskola, melyik tanítónéni, kikereste a nagy fekete mappájából az idevágó listát, és 5 perc alatt összekapkodta a polcokról az utolsó színes pálcikát is. Fizettünk és eljöttünk, és most már nincs más dolgunk, mint szépen elrakni mindent a helyére, és ismerkedni az új tanszerekkel. Izgalmas dolgok ezek, kétség kívül.
Emlékszem, hogy mennyire szerettem a tanév elején, hogy minden füzet, ceruza, könyv olyan szép új, olyan friss illatú.
Van még néhány beszerzendő, elintézendő a listánkon, de nem sok már, majdnem teljesen kész vagyunk.
Én már teljesen kész vagyok! Egyszerűen  nem akarom elhinni, hogy 2 hét  múlva ilyenkor iskolás évnyitóra megyünk Mátéval! Hogy telt el így a nyár? Hogy teltek el így az évek?

1 megjegyzés:

  1. Ismerős, én sem akartam elhinni, amikor elsős lett a nagyunk (nem is értettem, valami révületben voltam az utolsó hetekben szerintem) és amennyire nem vártam olyan jó lett, főleg neki, de én is szeretem az iskoláját :) ... Biztos Nektek is hasonló lesz, főleg ahogy a tanítónéniről írsz, hogy mindig mosolyog és amiket írtál régebben, szóval szerintem élvezni fogjátok és minden rendben lesz, csak először magunkba kell talán elrendezni ezt :) ...

    VálaszTörlés