2013. október 14., hétfő

Séta a futópályán

Nagyon durva hétvégén vagyunk túl, minden értelemben. Nagyon jó is volt, meg kevésbé jó is, de most még nem erről lesz szó, mert az majd egy hosszabb lélegzetű bejegyezés lesz, és ahhoz még erőt is kell gyűjtenem, hanem egy korábbi sétánkról mutatok képeket. 
A házunk mellett  indul (vagy folytatódik?) egy jó kis bicikli- és séta út a folyó mentén. Erre szoktam futni, és a fiúk nagyon kíváncsiak voltak rá, így az egyik délután, amikor már elég késő volt egy nagyobb sétához, erre indultunk. Én olyan 3 kilométert szoktam futni, ami kevesebb mint amennyit otthon, de alattomos emelkedőkkel van tarkítva a pálya, ezért fárasztóbb is. Hogy ezért-e vagy másért még nem tudom, de nem is esik olyan jól, mint otthon, nincs bennem az a nagy felszabadultság amikor visszaérek, nem érzem azt sem ilyenkor, hogy maradt volna bennem erő, sőt... az utolsó kanyarokat már eléggé nyögvenyelősen, a becsület kedvéért teljesítem. Keresem az okokat, és győzködöm magamat, hogy ne adjam fel. 

A vár alulról:



 A fejünk fölött megy az autópálya:





Nem addig mentünk, ameddig én futni szoktam, hanem tovább, mert ahol én meg szoktam fordulni, onnan vezet tovább vezet az út egy emelkedővel be az erdőbe, és elmentünk megnézni, mi van arra. Ha esetleg egyszer arra vetemedek, hogy továbbfutnék, akkor tudjam, mire számítsak. ( nem hiszem hogy arra fogok vetemedni.) 
És mentünk-mentünk, emelkedőn fel, lejtőn le, és addig -addig mentünk, míg az út végén már feltűnt a szomszéd falu. Aztán utóbb utánanéztem, és lehet, hogy az is még Mezirici volt, csak elválasztotta azt a részt egy nagy rét, nem tudom. Mindenesetre jól kimentünk a világból. 






Elmentünk az út végéig, ahol már bicikliút vége tábla volt, és visszafordultunk. Ha egyszer korábban indulunk erre sétálni, talán megnézzük azt is, mi van az úton túl.
Most viszont pont elég volt ennyi, Milcsinek kicsit sok is, mert ő már csak úgy vonszolta magát haza. Marci pedig rendszerint az érkezés előtt 5 perccel aludt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése