2013. augusztus 25., vasárnap

Hangolódunk

Az ovira.
Bár már régóta téma itthon az ovi, ha nem is napi szinten, de azért olykor-olykor megemlítettük Milánnak, hogy bizony csak közeleg az a bizonyos első nap, és milyen jó lesz majd, ha már ő is ovis lesz. Milánnak több hulláma is volt az ovival kapcsolatban, volt lelkes, aztán teljesen tagadó, aztán a nagy lökést az óvónénik látogatása adta, és azóta látszólag elfogadta ezt az ovi dolgot, és még várja is, büszke rá, hogy ő is ovis lesz, mint Máté.
A múlt hétvégén kapott benti szandált, és választott egy jó kis oroszlános, krokodilos, majmos anyagot, amiből zsákot és párnahuzatot akartam neki varrni. ( A választás annyiban ugyan kimerült, hogy amikor megmutattam neki ezt az anyagot, akkor ebbe rögtön beleszeretett, és nem is akart mást látni sem. ) 

A varrásra pedig ma került sor. Szerencsére (ebben az esetben szerencse) a mi ovinkban olyan az öltözőszekrények kialakítása, és elhelyezkedése, hogy a hagyományos vállfás zsák nem fér el, ezért amolyan tornazsákszerű zsákot kérnek. Milánnak ráadásul a Csillag csoportban nem saját kis szekrénykéje lesz, oda különösen elég egy kis zsákocska, amit nem nagy wasistdas megvarrni, még nekem sem. Elméletben. 
Gyakorlatban kicsit elidőztem a dolog technikai részével, úgymint alsószálbefűzés, miértnemfeszes, miértgyűribe, miértjönki, stb... de aztán helyére kerültek a dolgok, technikailag is, és lelkileg is, és utána már mindent ment mint a karikacsapás, és elkészült a zsák is, és a párnahuzat is. A párnahuzet már pikkpakk megvolt. Amikor végeztem, hiányérzetem is lett, hogy még úgy varrnék valamit. Nem is tettem messzire a gépet:)

A kész mű:


Nekem nagyon tetszik, de ami ennél sokkal fontosabb Milánnak is:) Nagyon boldog volt! 

6 megjegyzés:

  1. Ó, varrhattál volna Zalánnak is ovis zsákot, torna zsákot. :)

    Ágyneműt nem vállalsz például? Azt még nem vettem tartalékot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Bármit vállalok, ami nem több, mint egy téglalap 3 oldalának összevarrása :) Ebben azt hiszem most már egész jó vagyok.
      Komolyabb megrendeléseket, pl. kiskosztüm, esküvői öltöny egyelőre nem vállalok:)

      Törlés
    2. Aha, értem.....Ez igent jelent? :))

      Törlés
    3. hosszú határidőre. szóval garantálni nem tudom, hogy a tanév végéig el is készül:)

      Törlés