2013. augusztus 20., kedd

Hajóval Tihanyba, azaz nyaralás 4.nap

Nem telhet el úgy balatoni nyaralás, hogy ne hajózzunk egy kicsit a Balaton szép nagy vizén. Füreden erre rengeteg lehetőség van, a különféle programhajóktól elkezdve többféle sétahajózásra is próbáltak minket rávenni, de mi most egy egyszerű menetrend szerinti hajót választottunk, ami átvitt minket Tihanyba.
Az út nem hosszú, mindössze 20 perces, de ez pont annyi volt, amit még Marci is kibírt viszonylag nyugiban, és nem akart mindenáron a vízben kikötni.
A kikötőben próbáltunk összehozni egy épkézláb családi képet, de még külső segítséget kérve is ez lett a maximum, amit ki tudtunk hozni magunkból :)


Várakozás közben:



Jó nagy hajóval mentünk, és jóóóó sokan is voltak rajta, de volt hely, bőven, még ülőhelyünk is akadt, igaz, ezt nem igazán használtuk ki, mert jobb volt a korlát mellett ácsorogni, és nézelődni. A Balaton látványát szerintem nem lehet megunni, én bármeddig képes lennék egyszerűen csak nézni, nézni, és nézni....


Amikor kitaláltuk, hogy kedden hajózunk, akkor még úgy volt, hogy kedden hűvösebb nap lesz, szerdán pedig különösen hideg. Ehhez képest, szerdán mondjuk valóban hűvös volt, de kedden még simán jó volt, sőt délelőtt igazi hőség volt, így amikor megérkeztünk Tihanyba, és lekászálódtunk a hajóról, akkor úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, és nem vállaljuk be a felfelé sétát babakocsistól, hanem kényelmesen felvonatozunk. A fiúk nagy örömére. Most még élvezték is, nem csak kínlódtak, mint a füredi sétavonaton, és még Marci sem sírt, és nem utolsó sorban pikkpakk fenn is voltunk, és az apátsággal szemközt rakott le,  szóval tök jó volt.


















Sétáltunk egy kört az apátság környékén, majd a kis utcákon is, amik az én kedvenceim. Közben a fiúk egyfolytában fagyiért nyafogtak, hiába mondtuk nekik, hogy fognak kapni, csak előtte kicsit nézelődjünk, nem akarták abbahagyni, sőt még csak jobban rázendítettek, de már nem csak fagyiért nyafogta, hanem fakardért,pajzsért,  pohárét, bármiért amit megláttak. 





Végül persze vettünk fagyit, hogyisne vettünk volna :) Az apátság mellett lévő kézműves fagyizóban vettünk nagyon-nagyon finom, és hatalmas adag fagylaltot. Hmmm...

Fagyizás közben pedig változtattunk a terven, és úgy döntöttünk, hogy inkább elérjük a korábbi hajót, és nem várjuk meg a 2 órával később indulót, mert addigra tutibiztos, hogy minden kiskorú hullafáradt lesz, így szép lassan lesétáltunk a kikötőbe. Nagyjából negyed óra alatt lent voltunk. Sietnünk sem kellett, pont jókor érkeztünk, hogy ne kelljen sokat várakozni az indulásra. 
Hatalmas hajóval mentünk vissza Füredre, de ez most nem volt olyan zsúfolt, mint a reggeli. 


A fiúk maratonit aludtak. Ez amúgy szinte a nyaralás összes napjára elmondható, hogy a déli alvással nem volt gond, még Marci is aludt!!!! Többször is előfordult, hogy a Nagyokat pl. úgy kellett felkölteni, hogy menjünk a strandra :) 
Kedden este a színpadon bohócműsor volt, amire kivételesen oda is értünk időben, és a fiúknak nagyon tetszett, bár Milán arcáról néha mást lehetett volna leolvasni, de állítása szerint neki is jó volt nagyon. témyleg szórakoztató volt. 



Este:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése