99 nap. Ennyi van vissza a számláló szerint a szimbiózisunkból. Rémesen
kevés. Pláne, ha hozzáveszem azt is, hogy én ennél kevesebben
gondolkodom, egy olyan 7-8 nappal. Szóval tényleg rohan az idő. Azt
gondoltam, hogy mivel most itthon vagyok, és semmi dolgom, most
biztos minden más lesz, mint ahogy Matyival volt. Igen, tényleg minden
más. Még jobban el vagyok maradva mindennel, mint vele voltam.
Szerencse, hogy nagy vásárlásokba most nem kell belebonyolódnunk, így
talán a rémálom része, ami Matyival kísértett anno, hogy nem tudjuk
hazahozni a gyereket, mert nincs neki itthon semmije, az talán elkerül.
De!!! Lelkiekben még mindig van mit feldolgoznom, megemésztenem, és
mintha ez most lassabban menne, mint 2 évvel ezelőtt. Akkor olyan jó
volt elképzelni, hogy hamarosan lesz egy gyerekünk, hogy fiunk lesz.
Most sokszor bele sem merek gondolni, hogy 3 hónap múlva 2 gyerekünk
lesz, és 2 fiú. Az érzéseim teljesen ingadozóak, hol nagyon várom már,
nagyon kíváncsi vagyok, és nagyon biztos magamban, hogy minden rendben
lesz, hogy mindennel jól fogok boldogulni. Máskor pánikba esem, hogy
úristen, mit fogok csinálni két gyerekkel, hogy fogom tudni őket
ellátni, gondoskodni róluk, szeretni őket. Ilyenkor legszívesebben
kérnék még egy kis gondolkodási időt, kis időt, hogy emésszem még
magamban az eseményeket, hogy tervet csináljak, amit aztán
felboríthatok, és fel is borítok, hogy elképzelhessem a
mindennapjainkat, amik aztán úgysem olyanok lesznek, mint ahogy azt
elképzeltem, hanem hol sokkal jobbak, hol sokkal rosszabbak.
Lelki tusáim közben a Kisebbik viszont egyre aktívabb, egyre többször,
és egyre erősebben jelzi, hogy lassan-lassan nem nagyon fog elférni.
Érdekes, hogy pontosan ugyanott nyom, jobbra fent a bordáim között, ahol
régen Matyi is, és ami már akkor is nagyon fájt. Szerintem még mindig
nem olyan élénk, mint Matyi volt, de lehet, hogy ez csak azért van, mert
többet mozgok, mint akkor, és ilyenkor Ő békésen ringatózik a vízben.
És hogy mikor nevesíthetjük szegény, hát.... most már legalább vannak
tippjeink. Közös nevező még nincs, igazi nagy favoritnév sincs. De majd
lesz. Van még kilencvenvalahány napunk, hogy döntsünk:)))
És az aktuális pocakfotó:
A vérképem és a terhelt cukrom is tökéletes:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése